Örökkévaló szeretet

Bizonyára sokan ismerik A Mennyben fenn, a trónusnál kezdetű lelki éneket. Mostanában újra és újra eszembe jut az egyik sora: “nem vonja vissza, mit adott.”

Hívő életem kezdeti időszakában egy nehéz szomszéd tette próbára türelmemet, békességemet, szeretetemet. Látszólag barátságos volt, a gyermekeim születésének is mindig örült, egyébként pedig teljesen kiszámíthatatlan hölgy volt. Egyik nap kedveskedett, másnap a köszönésemet sem fogadta, és a gyerekektől is barátságtalanul fordult el. Ezen az érzelmi hullámvasúton voltunk mi is – kéretlenül – utasok éveken keresztül. 

Egyszer, jókedvében, a kislányomnak ajándékozta egyik gyerekkori játékát. Meglepődtem, mert tényleg nagy volt az eszmei értéke: számára faragta az édesapja, aki a háborúban meghalt. 

Pár nap múlva az egyik gyermekem a hölgy lakása előtti füves területről egy százszorszépet leszakított. A szomszédasszony veszekedett vele, majd visszakérte a játékot. A szívbe markoló fájdalomra Isten igéje volt a vigasztalás: “Örökkévaló szeretettel szerettelek téged.”

Mindezekre visszaemlékezve, még értékesebb Isten hűsége, ami azóta se változott. Ő nem vonja vissza a szavát, az irgalma sem változik, nem kéri vissza amit adott. 

“… mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11,29)