Örökkévaló király

Dávid a 110. zsoltár 4. versében Jézusról mond próféciát, a Zsidókhoz írt levél szerzője pedig ehhez a próféciához nyúl vissza: „Én fiam vagy te, ma szültelek téged. Miképpen másutt is mondja: Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint” (Zsid 5,6).

A Sínai-hegyen kötött szövetség szerinti papok, akik a Lévi törzséből származó Áron utódai, nem voltak egyúttal királyok is. Az Újszövetség viszont már olyan főpapról beszél, aki Melkisédekhez hasonlóan (1Móz 14,18) egyszersmind király is. Amit Jézus főpapként elvégzett, azt királyként meg is tudja védelmezni, és érvényre tudja juttatni. Trónja nem a földi, hanem a mennyei Jeruzsálemben áll, a mindenható Atyaisten jobbján. Uralma az egész világra kiterjed, a Szentlélek által kormányoz, trónja pedig a kegyelem trónja, amelyről a Zsidókhoz írt levél 4. részében azt olvassuk, hogy bizalommal járulhatunk a kegyelem királyi székéhez azért, hogy szükség idején segítséget kapjunk – vagyis mindig!

A nagyhét jó lehetőséget kínált arra, hogy Jézus helyettes, engesztelő áldozatáról elgondolkodjunk. A Zsidókhoz írt levél nem győzi Jézust újra meg újra tökéletes, bűntelen főpapként bemutatni, aki önmagát helyettes, engesztelő áldozatul adta népéért. Jézus üdvözítő műve alapján van Isten előtt jó lelkiismeretünk (Zsid 9,14).

Gyakori és szomorú tapasztalat, hogy a kegyesek világában mennyivel szívesebben beszélnek a keresztyének tetteiről, élményeiről, törekvéseiről, mint Krisztus művéről. Amennyiben ez utóbbit egyáltalán megemlítik, akkor is csupán annak bevezetőjeként, hogy mi mindent kell tennie a hívő embernek kegyes volta bizonyítására. Krisztus tökéletes és maradéktalanul elvégzett műve már nem a hit fundamentumaként jelenik meg, hanem csak példaképként, a keresztény ember életének és cselekedeteinek modelljeként. A középpontból így tolják félre Krisztus személyét és művét.

A hívő ember ezt követően már nem kegyelemért, hanem erőért imádkozik, azért, hogy Isten követelményeinek még inkább, még jobban megfelelhessen. Nem hitben él. Rossz lelkiismerete folytonos igyekezetre sarkallja, hogy még jobbá – még szentebbé, még krisztusibbá – váljon, s minthogy ez elérhetetlen ideál, odavan az elvégzett üdvösség feletti öröm!

Egészen más annak a keresztyénnek az élete, aki abból a gazdagságból él, ami Krisztusban adatik számunkra.

Dr. Bernhard Kaiser

… mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok” (Zsid 9,14).