A nép megállt nézni

Ritkán fordul elő, hogy hirtelen megállunk, hiszen rohanunk az eseményekkel, és azok is velünk. Egy utcai jelenetnél, orvosi diagnózis átvételekor vagy egy szenzációs hír hallatán megállunk és – esetleg – megrendülve nézünk….

Most álljunk meg lélekben, mint az a tömeg, amelyik – réges-régen – a Jeruzsálem város észak-keleti kapuinál történt különös dolgok szemlélésére megállt. A bibliai beszámoló szerint a nép ugyanis megállt, nézni (Lk 23,35/a).

– Megálltak, akik éppen arra jártak. Mélyen rögzítsük tudatunkban mi is, amit ők akkor láttak: Jézus meghalt a bűnösök helyett, hogy azok, akik helyett meghalt, ne kerüljenek a kárhozatba.

– Megálltak akkor a hitetlenek. Egy kiáltó kérdés is elhangzott: Ha Isten Fia, miért nem száll le a keresztről? Azért nem szállt le a keresztről, mert éppen ezzel a céllal érkezett a mennyből a földre, hogy meghaljon a bűnösök helyett a keresztfán.

– Ott álltak az akkori kor legműveltebb emberei, az írástudók. Ők még csúfolódtak is. Milyen mélyre süllyed egy tudós ember, amikor csúfolódik! Érzi, hogy tudományos érve kevés, így csak gúnyolódásra képes.

– Megáll és kijelenti a modern felvilágosult ember is: Micsoda primitív mitológia azt hinni, hogy egy emberré lett istenség meghal a nép bűnéért (Rudolf Bultmann, német protestáns teológus). Válaszunk: Mindez nem mesebeszéd, hanem valóság. Tényszerűségének elismeréséhez még keresztyén lét sem szükséges, hiszen a nem keresztyén ókori történetírók is tudtak Jézusról. Tacitus, Kr. u. 110-ben, történelmi tényként írja, hogy Jézust, Poncius Pilátus helytartóságának idején Palesztinában, Júdeában, a kereszten feszítették meg. A Biblia írói is tényként közlik: nem mesterkélt meséket (görögül mítoszokat) hirdettünk nektek, hanem valóságosan megtörtént dolgokat (2Pt 1,16).

Bárki figyelemmel kísérhette Jézus szenvedéseit.

– Ott lehetett a nézők között az írnok, akit még az éjszaka hívattak, hogy elkészítse a háromnyelvű feliratot a keresztre, Jézus feje fölé. Feltételezzük róla, hogy hívő ember volt (C. H. Thiede, A keresztfa megtalálása, 2000. Corvina. 107. o.).

– Ott lehetett az ács is, aki a keresztfa gerendáit ácsolta – akiről Túrmezei Erzsébet, a jeles keresztyén költőnk írta, hogy Ámonnak hívták, és Jézus-hitre tért.  

– Jelen volt egy római katonatiszt (a hagyomány szerint Longius).

– Egy Cirénei Simon nevű földműves pedig belesodródott az eseményekbe. Kora reggel indult a mezőre, amikor találkozott a kivégzési menettel. Mit bámészkodsz? – mondták neki. Vigyed a keresztfáját! Nem látod, hogy elesett és nincs ereje hozzá? Így lett ő részese az eseményeknek. Jézus tanítványai – csaknem mind – elfutottak, Simon pedig vitte Jézus keresztjét. Bizonyára ő is látta, miként halt meg Jézus a bűnösökért. Cirénei Simon később Jézus tanítványa lett, felesége és fiai is (Alexander és Rufus) hitre jutottak (Mk 15,21, Róm 16,13).

– Arról is tudunk, hogy János, a szeretett tanítvány is jelen volt a keresztre feszítésnél.

– Nikodémus és Arimátriai József szintúgy, halála után ők vették le Jézust a keresztfáról.

– Megemlít a Biblia asszonyokat is, Máriát, Jézus édesanyját és még többeket, akik sírva követték őt, és látták szenvedéseit. Ők voltak az első század hívő emberei, Jézus követői.

– Mi is megállunk most lélekben, nézünk és látunk, és közben – ennek a szép éneknek kíséretében – az Úr munkálja bennünk a hitet.

„Lelkem nézz a Golgotára,

Jézusodnak nézd fejét!

Tövissel van koronázva,

Mégis áldva néz feléd.

Szenved Isten bajnoka,

És bár vérzik homloka,

A világot nem átkozza,

Meghal érte imádkozva.”

(Ref. Énekeskönyv, 1925.)

 

„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, akit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt…” (Róm 3,23-25)