Szoprán vagy alt?

Az egyik barátnőm évtizedeken át énekkarban énekelt. Szívből, lelkesen. Élete legfőbb ajándékának az éneklést tartotta. Kiapadhatatlan örömforrás volt ez számára. Fiatalon iskolai- és világi kórusokat, majd – Krisztusban megváltott emberként – gyülekezete énekkarát erősítette. Kislány korától, érett felnőttként is az énekkar oszlopa volt, csengő szopránjával mindenki figyelmét magára vonta. Abszolút hallására, biztos hangjára a többi kórustag is hagyatkozhatott. Szólót is gyakran énekelt.

Az évek előrehaladtával azonban hangja megkopott, bizonytalanná vált. Szomorúan állapította meg, hogy a magas hangokat már nem tudja kiénekelni, és már ő szorul arra, hogy a nála biztosabban éneklő mellé álljon. Mindezt megosztotta a kórus vezetőjével, kilátásba helyezve azt is, hogy abbahagyja az éneklést. 

A kórusvezető azonban kedvesen felajánlotta, hogy próbálja ki magát az alt szólamban. „Az altban? Lehetetlen!” Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az addig általa is kicsit lenézett szólamba üljön át, és oldalakon keresztül ugyanazt a pár hangot dünnyögje. Meg különben is, az altra ki figyel oda!?

Majd mégis elszánta magát erre a lépésre, és Isten örömöt adott neki ebben. Néhány próba után rájött, hogy az alt szólam milyen szép. „Onnan lentről” mennyivel jobban és szebbnek hallja az egész művet. Addig csak a saját dallamában gyönyörködött, innen nézve ráébredt, hogy a kísérőszólamok nélkülözhetetlenek, azok adják az egész zenemű alapját. 

Sokat megtanultam ebből a történetből. 

Ha azt hittük, hogy fontosak és nélkülözhetetlenek vagyunk, akkor be kell látnunk, hogy nem mi vagyunk a szólamvezetők, és a harmóniának nem mi vagyunk a biztosítékai, hanem a komponista. És ha mi nem is vagyunk jelen, attól még szépen szól a melódia. 

Igen, használ minket az Úr, de oda tesz, ahová jónak látja.

És jó dolog hátralépni, ha kell, és az Úr sok örömöt tartogat számunkra abban a pozícióban is. És a tőle megszabott helyünkön válhatunk áldássá.

Az ember elméje terveli ki útját, de az Úr igazgatja annak járását.” (Biblia, Példabeszédek 16,9)