Fénylik az igazi világosság

Az esztendő – csillagászati értelemben – legsötétebb napja december 21. Ekkor hazánk felett csupán nyolc és fél órán át van nappal és tizenöt és fél órán át éjszaka. Ha borult az időjárás, akkor a világosság is csak olyan szürkeség, ami inkább a sötétség oldalán áll. Viszont a napforduló után percről percre nő a nappalok hossza, a világosság.

Egykori gyülekezeti gondnokunk, Gál László – aki korábban a néhai magyar kormányzó gödöllői kastélyának főkertésze volt – naponta hűségesen fáradozott a templomkert szépségén, és nehezen viselte a telet. Ilyenkor a lelkészi hivatalban foglalatoskodott, de gyakran állt az ablak elé kifelé nézelődve, elmélázva. December végén, a napforduló után azonban kezdte emlegetni a mondást: „Január, február, itt a nyár!” Amikor pedig tényleg elkezdett a természet ébredezni, már egyre kevesebb időt töltött a hivatalban. „Kimegyek szétnézni!” – mondta, és csak délben, a szatyorkájáért jött vissza. A természettel együtt, esztendőről esztendőre ő maga is kivirult – hajlott korát meghazudtoló vitalitással.

Igen, a világosság az ember élet-eleme, teremtettségünk része. A világosság Jézusról tesz bizonyságot, ugyanis – János apostol szerint (1,4) – „Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága”. A decemberi legsötétebb napot megtöri, legyőzi Jézus földre jövetelének ünnepe. Ahogyan a nappalok egyre hosszabbak, úgy győzött és győz szüntelen e világ sötétsége felett az „Élet Világossága”.

Amikor visszatekintünk erre az esztendőre, látjuk magunk körül az éjszakai sötétséget, de félelmeink is arról árulkodnak, hogy az előttünk lévő jövőben is csak erre számítunk.

Ezért különösen is fontos, hogy józanítson és erősítsen bennünket János apostol egykori üzenete:

„Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” (1Jn 2,8)