Hálaadás

Az ünnep kifejezéssel a Biblia első oldalán, a teremtéstörténet leírásában találkozunk először. “Legyenek világító testek…, hogy legyenek meghatározói ünnepeknek.” (Vagyis az Isten nagy tetteire való emlékezésnek.) 

Isten legnagyobb tette a megváltás.

Ám a megváltás ténye a hitét elhagyó Európának már nem örömforrás, az ünnepelni vágyó éhes szívek máshol keresik a mulatságot. Így szüremkedett be néhány éve kontinensünkre – hazánkba is – a pogány gyökerű Halloween, a maga ördögi tartalmával és hátborzongató külsőségeivel. 

Most azonban szép csendesen egy másik ünnep közeledik, november negyedik csütörtöke, a Hálaadás napja (Thanksgiving), ami Amerikában a legnagyobb családi és közösségi ünnep.  

De érdekes módon ennek nincs hírértéke, az erre való készüléssel, ujjongással nincsenek tele a közösségi oldalak. Ez az ünnep valahogy nem szivárgott be a kultúránkba. 

A pár hete halálfejekkel,  szellemekkel “díszített” házak előkertjeiben nem roskadoznak megterített asztalok,  jelezve, hogy idén is volt mit enni, és hogy az Isten most is kegyelmes volt hozzánk, és jobban bánt velünk, mint azt érdemelnénk. 

Vajon mi, Isten népe, hálásak vagyunk mindazért az ajándékért, amivel Urunk elhalmoz bennünket? Észrevesszük ezeket egyáltalán? Elégedettek vagyunk azzal, ahogy az Úr velünk bánik?

Bárcsak minden napunk Hálaadás napja lenne!

„mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz 5,18)