Isten „mindenhez” ért (2. rész)

Már évek óta nyugdíjas vagyok, de még mindig tanulnom kell. A minap – a hűvös idő beálltával – bekapcsoltam a gázkazánt. A lakás egyik fele szépen felfűtött, de a másik részében hidegek maradtak a radiátorok. Minden ilyenkor szükséges karbantartást, ellenőrzést elvégeztem, eredmény nélkül. Eltöltöttem ezzel egy napot, s arra jutottam, hogy nagy a baj, valahol a padló alatti csővezeték dugulhatott el. Másnap reggel (hűvös szobában) a bibliaolvasó kalauz szerint azt olvastam: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6).

Hát igen…,  megint csak hosszabb kudarcos erőlködés után fordultam mennyei gazdámhoz, hogy: ’bocsájtsd meg, hogy azt hittem, nélküled is fog ez menni!’ – és rövid fohász után rábukkantam a megoldásra: egy szinte hozzáférhetetlen, eldugott helyen találtam rá a szakaszoló szelepre, ami el volt zárva. Hogy ki, mikor és miért zárhatta el, hiszen hozzáférni is alig lehet, az mostmár mindegy. Isten jobban ismeri a fűtésrendszeremet is, mint én, s megvárta, amíg megkérdezem erről őt.

„… aki az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindannyiunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” (Római levél 8,32)