Miért kell helyesen gondolkodnunk Istenről?

„Aki helyes hitet táplál magában Isten felől, ezer és ezer ideiglenes probléma alól szabadul fel, mert azonnal látja, hogy ezek olyan kérdésekkel kapcsolatosak, amelyek legtöbbször nem sokáig érintik őt; de ha az ideiglenesen megsokszorozódott terhek meg is szűnnek, egyetlen örökkévaló teher olyan súllyal nehezedik reá, ami nagyobb, mint a világ minden baja együttvéve. Ez a hatalmas teher az Isten iránti kötelezettség terhe. Ebben benne van egy azonnali és egész életen át tartó kötelezettség arra, hogy értelmének és lelkének minden erejével szeresse Istent, tökéletesen engedelmeskedjék Neki, és illő módon imádja Őt. Amikor az ember zakatoló lelkiismerete azt mondja, hogy ezek egyikét sem tette meg, hanem gyermekkorától kezdve vétkes az egekben lakozó Fenség elleni gonosz lázadásban, az önmarcangolás belső nyomása esetleg túlságosan nehézzé válik ahhoz, hogy elviselje.

Az evangélium veheti le az értelemről ezt a pusztító terhet, az adhat „a hamu helyett fejdíszt… és a gyászfátyol helyett illatos olajat” (Ézsaiás 61,3). De amíg a teher súlyát nem érzi az ember, addig az evangélium semmit sem jelent neki; és amíg magasan és fölemelten (az ember által elérhetetlen magasságban – BSz szerkesztő) látja Istent, addig nincs fájdalma és nincs terhe. Az Isten felőli alantas nézetek lerontják az evangélium erejét azok számára, akik ragaszkodnak az ilyen nézetekhez.”

(A. W. Tozer: A Szent ismerete)

„Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Római levél 7,24-25a)