De én az Úrra nézek

Unokáinkkal – a várost járva – gyakran nézegetjük a szép épületeket. Szeretünk nyitott kapualjakba bemenni, mert azok gyakran kincseket rejtenek. Ha felnézünk, szépen faragott díszeket látunk, vagy festett mennyezetet, és szép lámpatestekben gyönyörködhetünk. 

Az utcán egyéb szépségek hívják fel magukra a figyelmet: erkélyek, tornyok, kupolák és díszítő elemek.

Megtanultuk, ahhoz, hogy csodákat lássunk, felfele kell néznünk. Aki csak a köveket rugdossa, vagy csak a kirakatokat figyeli, mindezt nem veszi észre. 

Ezek az alkalmak jó lehetőséget kínálnak lelki beszélgetésre és arra, hogy felhívjuk a figyelmet az ajándékra, hogy mi nézhetünk felfelé, kapcsolatunk lehet az élő Istennel.

Ezek, az unokáknak szóló tanítások emelik most fel az én tekintetemet is a mai vészterhes időkben. Amikor olyan hírek nehezítik lelkemet, amikről sose gondoltam, hogy át kell majd élnem. 

Naponta többször megállok, és kimondva is tudatosítom magamban Mikeás próféta szavait (7,7): „De én az Úrra nézek…” Arra az Úrra, aki él és uralkodik, aki bölcs Isten, aki mindent kézben tart, és véghez viszi tervét. 

„Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged.” (Péld 2,11)