Ami számít – és ami nem

A bibliai híradásokból tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus és Keresztelő János anyai ágon rokoni kapcsolatban állt egymással. Bizonyára nem egyszeri alkalom volt, amikor Mária (esetleg családjával együtt) látogatást tett Erzsébetnél, így szinte kizárt, hogy Jézus és János ne találkozott volna azelőtt, hogy Urunk megkezdte nyilvános földi szolgálatát.

Mégis, amikor János bizonyságot tesz Jézusról, így beszél: „Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,33-34).

János számára az volt az egyetlen fontos tény, amit Isten mondott Jézus Krisztusról. Nem nosztalgiázott gyerekkori közös emlékeken, nem büszkélkedett azelőtti találkozásokkal. De nem is bizonytalanították el olyan korábbi tapasztalatok, amik azt mondatták volna vele, hogy lehetetlen, hogy az általa ismert rokon fiú legyen a Messiás, a világ bűnét eltörlő Isten Báránya.

Nekünk, a 2000 évvel később élőknek is egyedül az legyen a sziklaszilárd valóság, amit Isten mond Jézus Krisztusról; ahogyan a Szentírásból megismerhetjük őt! Amiként bizonyságot is tesz Jézus Krisztus változatlan hatalmáról, erejéről és dicsőségéről:

„Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette, aki dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget; aki miután bűneinktől minket megtisztított, a Felség jobbjára ült a magasságban.” (Zsid 1,1-3)