Koronák

Amerikában divat a koronák viselése ünnepeken, de mint minden más szokás, ez is begyűrűzött hazánkba. A születésnapi zsúron az ünnepelt kisgyerek fején, vagy egy szilveszteri, illetve egyéb buliban felnőtteken is sokszor díszeleg egy aranyszínű korona.

Sokak rejtett vágyát árulja el ez a szokás, hogy királyi rang, tisztelet, megkülönböztetett hely illesse meg őket. Ha nem is tudatosan, de a legtöbben szenvednek a szürkeségtől, a „tömegben csak egynek lenni” életérzéstől.

Ezzel találkozhatunk a Facebookra feltett egyes közlésekben is, hiszen az önmagukról közölt semmitmondó üzenetek, vagy a mindenhez hozzászólás kényszere: mind egy-egy korona kikövetelése a közvéleménytől.

Aki Isten népéhez tartozik, és Igéjéből táplálkozik, az ámulva veszi tudomásul, hogy ő a leghatalmasabb (mennyei) királyi családhoz tartozik, ahová befogadást nyert Jézus Krisztus váltsága által. Igaz, hogy Urunk koronája tövisből font korona volt itt a földön, de most a Jelenések könyve már úgy tudósít, hogy „a szeme olyan, mint a tűzláng, és a fején sok korona volt, (…) Ruhájára és derekára oda volt írva a neve: királyok Királya és uraknak Ura.” (19,11-15). Isten gyermekeinek koronájáról pedig a Zsoltárok 103,4-ben olvassuk: „kegyelemmel és irgalommal koronáz meg téged.”

Ez a korona, bár láthatatlan, de mégis ragyog(hat) életünk minden pillanatában és megnyilvánulásában.

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)