SZÜKSÉG VAN-E ÚJ REFORMÁCIÓRA? (3.) – AZ EMBERKÉPRŐL
Hitvallásunkban ezt olvassuk: „Valljuk pedig, hogy az ember egy személyben két különböző valóságból áll, mégpedig halhatatlan lélekből, amely a testtől megválva sem nem szunnyad el, sem nem pusztul el; és halandó testből, amely azonban az utolsó ítéletkor halottaiból fel fog támadni, hogy azután az egész ember vagy életben vagy halálban maradjon meg örökké” (Második Helvét Hitvallás, VII. fejezet).
Ezzel szemben teológiai katedráinkon professzorok szájából elhangozhat a lélek haláláról szóló tanítás, amelyet egyébként hitvallásunk így minősít: „Elítélünk mindenkit, aki kigúnyolja vagy körmönfont érvelésekkel kétségbe vonja a lélek halhatatlanságát, vagy azt állítja, hogy a lélek elszunnyad, vagy része Istennek” (Második Helvét Hitvallás, VII. fejezet).
Elterjedt az ember hármas felosztásáról (test, lélek, szellem) szóló tan is. Ezeknél azonban sokkal súlyosabb tévtanítás az, amely tagadja az ember eredendő bűnét, annak következményét, az emberi természet totális romlottságát, és azt tanítja, hogy minden emberben van valami jó. Ezért képes arra is – mondják –, hogy megváltozzon. Képességét ezért a szabad akarat adja, és választhatja a jót is. (…)
Ezzel szemben hitvallásunkban ezt olvassuk: „Az pedig ismeretes, hogy az akarat vezére az értelem vagy ész. Minthogy pedig a vezér vak, világos, hogy mennyire jut el az akarat. Ezért a még újjá nem született embernek nincs semmi szabad akarata a jóra, nincs semmi ereje a jó véghezvitelére” (Második Helvét Hitvallás, IX. fejezet).
A témában való tájékozatlanság következménye az, hogy kevesen hirdetik az újjászületés szükségességét. Ha az embernek szabad akarata van, akkor saját üdvösségét is kezében tudja tartani. Megszerezheti vagy elveszítheti azt. Ez a tévtan pedig a kegyelmi kiválasztás bibliai tanítását veti el, amelyet hitvallásunk így fogalmaz: „Isten szabadon és ingyen kegyelemből, minden emberi tekintet nélkül öröktől fogva elrendelte vagy kiválasztotta azokat a szenteket, akiket üdvözíteni akar Krisztusban, Pál apostolnak ama kijelentése szerint: Isten kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt (Ef 1,4)” (Második Helvét Hitvallás, X. fejezet).
A Biblia kegyelmi kiválasztás tanát elvető vagy meggyengítő arminianizmus tulajdonképpen Isten dicsőségét lopja meg, miközben az emberi akaratot és autonómiát felmagasztalja.
(Részlet a 2002. szeptemberi BSz Fontos kérdések című előadásból)
„… félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkája bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint.” (Fil 2,12-13)