SZÜKSÉG VAN-E ÚJ REFORMÁCIÓRA? (2.) – AZ ISTENKÉP

Református körökben egyre jobban terjed az ún. humanista Isten-kép, amely azt vallja, hogy Isten, sőt az egész világmindenség az emberért van, és Isten is az embert szolgálja. Ha pedig az ember nem hisz ebben az Istenben, vagy nem engedelmeskedik neki, akkor ez az Isten nagyon szomorú lesz, és megsértődve sírdogál magában. Ezek miatt sok lelkipásztor és egyháztag nem tud mit kezdeni a szuverén, igazságos és szent Istennel, aki nem tartozik senkinek semmiféle magyarázattal. De felelősséggel sem, miközben teremtményeit a maga isteni módján szereti. Ezért mernek csak kevesen prédikálni a kegyelmi kiválasztásról, ugyanakkor mind többen sugallják a mindenek üdvözülésének gondolatát. Az erről való meggyőződéshez elég, ha csak a temetéseken elhangzó igehirdetéseket hallgatjuk.

Egyházunkban talán a legtöbb tévtanítás gyökere éppen a bibliátlan, hamis Isten-képig nyúlik vissza.

(Részlet a 2002. szeptemberi BSz Fontos kérdések című előadásból)

 

„Aki megveti Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra, irgalom nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja. Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni.” (Zsid 10,28-31)