Ne csak akkor légy hálás, ha minden jól megy!

„Ha lelkem az Úrban nyugodva pihen…”. Sokan ismerik és szeretik ezt az éneket, mert szövegével összhangban békességet áraszt és vigasztalást nyújt. Ám a legtöbben talán nem is sejtik, hogy milyen tragédia átélése, majd az Úr vigasztalásának, bátorításának megtapasztalása húzódik meg ennek a komoly énekszövegnek a megfogalmazása mögött.

A szövegíró Horatio Spafford (1828-1888), egy jó nevű amerikai család tagja, aki sikeres ügyvédként dolgozott Chicagóban. Feleségével, Annával együtt mindketten elkötelezett keresztyének voltak, akik másokat is igyekeztek Istenhez vezetni.

1871-ben súlyos tűzvész pusztított Chicagóban, ami majdnem az egész várost elpusztította. A Spafford család Chicagó külterületén élt, így a tűz megkímélte házukat, de mégis mindenük elveszett.

A tűzvész után hamarosan tél következett, ami újabb nehézségeket eredményezett: szegénységet és éhezést. A Spafford család ekkor is sokaknak segítő kezet nyújtott. Befogadtak egy asszonyt is, akinek nagyon gonosz férje volt. Anna Spafford arra biztatta az asszonyt, hogy bocsásson meg a férjének. Sims asszony azt válaszolta Annának: „Könnyen beszélsz. Van egy csodálatos férjed, egészséges gyermekeid és szép házad. Így könnyű jónak és hálásnak lenni. De vigyázz arra, hogy ne csak akkor légy hálás, ha minden jól megy!”

A házaspárnak hamarosan át kellett élnie ennek a mondatnak az igazságát.

A Spafford család európai utazásra készült. Meg is váltották a hajóra szóló jegyeket, ám az utolsó pillanatban Horationak el kellett halasztania az utazását, ezért csak felesége és négy gyermekük kelt útra. A hajóút során a nyugodt tengeren egy éjszaka tragédia történt: a hajó, amin utaztak, összeütközött egy vitorlással, és süllyedni kezdett. Anna a hajó fedélzetén letérdelt gyermekeivel, és azért imádkozott, hogy Isten mentse meg vagy készítse fel őket a halálra.

A hajó hamarosan elsüllyedt. Annát sikerült kimenteni 28 emberrel együtt, de 226-an odavesztek, közöttük a család négy gyermeke is.

Amikor Anna magához tért és felfogta, hogy gyermekei már nincsenek, reménytelenül kétségbeesett. Majd eszébe jutott Sims asszony, és összetörve, alázatosan imádkozott: „Uram bízom benned, tudom, hogy te most is jót gondolsz felőlem, és ezt majd egy napon meg fogom érteni.”

Az asszony Európából táviratot küldött a férjének ezzel a szöveggel: „Csak én menekültem meg!” A férje azonnal hozzáutazott. Fájdalommal telten kerestek vigasztalást az Úrnál. Visszatérve otthonukba, Spafford a táviratot bekereteztette, és irodájának a falára függesztette.

Horatio Spafford a gyermekeire visszaemlékezve írta meg ezt az éneket, annak bizonyságául, hogy az Úr a legfájdalmasabb, legreménytelenebb helyzetben is valódi vigasztalást adhat:

Ha lelkem az Úrba’ nyugodva pihen,
Bár távol a vész fenyeget,
Én boldogan egyre csak énekelem:
„Uram én szíveden pihenek!”

Ha üldöz a Sátán s ijeszt’ni akar
Bíztatva az Úr szava kél.
Szent vére, tudom, befedez, betakar
Menedék, menedék ez a vér!

Az Úr maga hordta az én bűnömet,
S a lelkem, azóta szabad.
Kereszten a vérével érte fizet,
Ó, dicsérem ezért az Urat!

Most érte, meg Ővele élve csupán
Az úton igéje vezet.
Szent béke a részem a bánat után,
Uram én szíveden pihenek!

(Készült internetes forrás alapján) 

„Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5,7)