A beregi vidéken bicikliztünk (is)

Augusztus első hetében vette kezdetét a Biblia Szövetség biciklis leánytábora Tarpán. Első alkalommal érkeztem a szervezők és a táborozók kedves csapatába egy jó barátom ajánlására. Az addig még számomra ismeretlen közösség azonnal barátságos hangulatot teremtett már az első estén, amikor mindenki bemutatkozott és elkezdődtek a nagy beszélgetések, ismerkedések.

Rendkívül jó érzés volt a hét minden napját áhítattal kezdeni, melyeket a szervezők vezettek. Napvégi elcsendesedésre is összegyűltünk, közösen adtunk hálát énekszóval a Felséges Istennek megtartó kegyelméért. A napi kulcsigék fölött gondolkodva újra hallhattunk Jézus kijelentéseiről és ígéreteiről. A hét folyamán többek között a krisztusi szeretet, egymás ítélkezés nélküli elfogadása és a lélek gyümölcseinek termése volt a témánk. Ezekről közösen elmélkedtünk A szerető szívű nő című könyv alapján.

Hálás vagyok, hogy családias közösségünkben mindannyian megtapasztalhattuk az Úr áldott jelenlétét és megőrző szeretetét: ,,Mert, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.’’ (Mt 18,20) Az igei alkalmak legfőbb üzenete számomra az volt, hogy szőlővesszőként megmaradjunk a szőlőtőn, Jézus Krisztusban hűségesen és ragaszkodva Hozzá. A gyümölcstermés nem a mi feladatunk, Ő elvégzi azt bennünk. Ezen a héten sok mindent megtapasztaltam az Ige tükrében: rávilágított a Szentírás azokra a hibákra, megoldandó problémákra bennem, amikre keresnem kell a választ. Valódi lelki feltöltődésként éltem meg a tábor minden napját.

A lelki táplálék mellett kulturális értékekben sem volt hiány. Nagyon élvezetes biciklitúrákat tettünk a héten a beregi falvakat meglátogatva. Jártunk Márokpapin, Csarodán, Tákoson, Szatmárcsekén, Tivadaron, Barabáson és Gelénesen is. Megcsodáltuk a vidék nevezetes középkori templomait, régészeti gyűjteményt tekintettünk meg és egy kis túrázás is belefért az országhatár mentén. A beregi táj szépségei, a mesébe illő kilátások felemelő érzéssel töltöttek el. Fantasztikusnak találtam Tákoson a tájház kivételes, gyönyörű kézimunka-kiállítását és a református templom hagyományőrző szépségeit. Ezek a kirándulások is nagyon jó hangulatban teltek, miközben egyre több kilométert tudhattunk magunk mögött.

Hálás a szívem, hogy részese lehettem ennek a tábornak egy olyan befogadó, önzetlen társaságban, amilyen ritka a mai rohanó világban. Az ott kötött barátságok, a kedves szavak, mosolyok mind sokat jelentenek számomra. Meghatározó élménnyé vált a nyaramban ez az eseménydús táborozás.

Szeretettel bátorítok minden érdeklődőt, hogy csatlakozzon a biciklis táborokhoz, hiszen Isten szeretetét és áldásait megélni egy hasonlóan gondolkodó közösségben, valamint testileg-lelkileg feltöltődni nagyszerű lehetőség.

„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35)

Gál Zsuzsanna