Találkozások

Vasárnap délelőtt volt. Egy kerítés szélén ült az asszony, és lábát nézegette. Észrevettem, hogy karja gipszben van. Érdeklődtem, hogy van-e fájdalma, majd beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Oroszországban született, de a férje – aki pár éve halt meg – magyar volt. Ő is ért és beszél magyarul, kissé hibásan, de azért jól megértettük egymást. Eszembe jutott, és elmondtam oroszul a bibliai János 3,16 igeszakaszt. Ettől földerült az arca. Lehet, hogy azon lepődött meg, hogy „tudok” oroszul, és ő is oroszul válaszolt – amit persze nem értettem. De örültem, hogy igét oszthattam meg vele. (Sok évvel ezelőtt egyik lelkitestvérem tanított orosz nyelvre, és minden alkalommal egy igeverset is meg kellett tanulnom. Ez az egy megmaradt az emlékezetemben.)

Délután, a Lukács fürdőben magyarul szólítottam meg valakit, ő angolul válaszolt, és kiderült, hogy francia.

Hazafelé, az autóbuszon velem szemben ült egy anya a kisfiával, a közelben ott volt a férje is egy kisebb gyerekkel. Gyönyörű fekete szemük volt, a bőrük pedig árnyaltan barna. Angolul érdeklődtem kisfia életkoráról, majd megtudtam, hogy egy hónapja élnek Magyarországon, Pakisztánból érkeztek, férje üzletember. Megkérdeztem, hogy keresztyének-e. Nem, hanem muszlimok – válaszolta.

Három „idegen”, akik különböző okok miatt élnek hazánkban. Missziói lehetőség ez számunkra? Szeretettel megszólíthatjuk őket. És milyen hasznos lenne, ha „tarsolyunkat feltöltenénk” többféle nyelvű igeverssel – akár „csak” a János 3,16 -tal.

„… úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Biblia, János evangéliuma 3,16)