Amikor Isten cselekszik

Perzselő kánikula volt az elmúlt hetekben. Az ablakunk előtt hosszú ládákban virágzó bársonyvirág már délben lógatni kezdte fonnyadó leveleit, ha nem kapott elég vizet, de egy kancsó víztől ismét életre kelt. A kertben virágzó rózsáknak is naponta kellett inni adnom, meg a gyepet is locsolni kellett. Sok száz litert ellocsoltam a drága ivóvízből (mert egy városi kertben mi más vízforrás lenne?).

Említhetném a gazdasági oldalát is, hiszen drágán mérik a vezetékes vizet – még ha külön mérőn is van a locsolótömlő, hogy legalább a csatornadíjat ne kelljen megfizetni érte. A munkaidőt nem is számolom, hiszen ugyan kinek számíthatnám fel!?

Nos, tehát sok munkával és költséggel mintegy 20×20 méteres területet sikerült megmentnem virágzó zölden. De ki gondoskodik a többi 93.000 négyzetkilométerről Magyarországon? Hiszen nem csak városi kertek vannak, és nem csak növényeket szerető nyugdíjasok, akik tudnak s akarnak idejükből, pénzükből erre szánni! Itt vannak a rétek és az erdők, a hatalmas mezőgazdaságilag művelt területek, de említhetném a közparkokat városokban és falvakban. Ki győzi mindezt vízzel?

A meleget az ember is nehezen viselte, nem csak a növényzet. Éjszakára kinyitottunk minden ablakot, hogy amennyire lehet, átszellőzzön a lakás. Így tértünk nyugovóra a minap is. Éjfél után aztán arra ébredtünk, hogy röpül a lakásban minden, ami mozdulni tud. A függöny természetellenesen vízszintes helyzetet vett fel, a menyezeti lámpa ingaóraként lengett, s a takarót is emelgette felettünk a huzat. Akcióba léptünk, s csuktuk sorban az ablakokat. Pont jókor végeztünk, mert egyszer csak „leszakadt az ég”, ömleni kezdett az eső, s én álltam az éjszaka közepén a fedett terasz ajtajában csodálva a villámok cikázását, az égzengést, a szakadó esőt, s a csodálat hangján szólítottam meg a teremtő és világot kormányzó mennyei Atyámat: „Uram, ez nem kispályás! Te nem kannából locsolod a földet! Hol van a mi kicsi erőlködésünk a te hatalmas erődhöz képest? Még azt a kis vizet is, amit szétlocsolunk a kertünkben, tőled kapjuk!”

„Nagy vagy te Isten, nagy a te hatalmad, világ teremtő a te szózatod.

Szóltál: ”legyen” s a láthatatlanokból világosság s mindenség támadott.

A csillag ezrek, a nap fényessége, ég, föld követte szent parancsszavad.

Remeg szívem, s megdöbbenvén csodálja mindenható, dicső hatalmadat.”

(Zengjen hálaének! 146/1.)

Áldjad én lelkem az Urat! (…) Aki megöntözi a hegyeket a magasból, alkotásai gyümölcséből megelégíti a földet.” (104. Zsoltár)