Az aggódás ellenszere

Több jó barát kocsin utazott. Beszélgettek az élet nehézségeiről. Mindegyik panaszkodott, hogy az életben sohasem lehet igazán gondtalanul örülni.

Erre megszólalt az egyik, aki eddig a sarokban hallgatott: „Tegyetek úgy, mint én, üljetek háttal! Ahogy ti ültök, előre nézve, előre láttok minden követ, minden zökkenőt és veszélyt; én pedig csak akkor veszem észre, amikor már túl vagyok rajta. Így, ami nektek aggodalmat okoz, nekem hálaadásra ad okot.”

Az Úr Jézus mondta:

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Máté ev. 6,34).

(Vetés és Aratás, 55. évf. 1. szám)