Gondolatok COVID kapcsán

Ha bajban van az ember, automatikusan jön a gondolat: imádkozzunk!

Sokszor megszégyellem magam, milyen öncélúan tudok kérni, imádkozni. Az Írásból tudom, Teremtőnk mindenhatóbb annál, hogy tételesen erre, vagy arra imádságban kérnünk kellene Őt.

Az utóbbi 12 napban, a gyötrő betegség kapcsán megtapasztaltam, hogy a betegség annyira elviszi a gondolataimat földi irányba, ill. a kór úgy meggyötör, hogy már imádságos gondolatok is alig jutnak az eszembe.

Napok óta a szívemben motoszkál a 210-es ref. énekünk Ráday által megfogalmazott könyörgése: „Ó, áldandó Szentháromság! Nyögésemre figyelmezz…” – a nyögésem is tudott nála, és kegyelmét készíti.

„Fetrengek, mint egy bódult…” – ennek borzalmát sem kell a halál árnyékában járva tovább elemeznem.

És ott a felismerés, a már idézett énekben: „értem is vért öntöttél”.

Kedves Testvérek, köszönök minden értünk mondott imádságot, mellettünk állást, és hálás köszönettel szeretnék az Úr gyógyító irgalmasságára most is rámutatni.

Soli Deo Glória!

„Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak? Ha a mennybe mennék föl, ott vagy, ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy… Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!” (Zsoltárok könyve 139,7-8; 23-24)