Az óra
Benedek Csilla
·
2021.02.28.
A kórház szemészeti műtőjének előkészítőjében ültem, ahol az orvos a kezelésre váró betegek dossziéjába jegyzetelt. Néha a szemközti falra nézett, majd folytatta a jegyzetelést. Tudtam, hogy a faliórát figyeli, s bár én is néztem a falat, de semmit nem láttam ott, ugyanis pupillatágítóval kezeltek, s ez az éleslátást megakadályozta. Milyen érdekes helyzet is az, amikor az egyik ember érzékeli a valóságot, s bár a másik is ugyanazt nézi, de nem látja.
Hasonlatként igaz ez az ember lelki látására is. Az egyik látja Isten óráját, a másik csak a sajátjához igazodik.
Az evangéliumokban olvassuk, hogy Jézus csak akkor indult el vagy tett valamit, amikor „eljött az ő órája”. Például, amikor a testvérei biztatták, hogy menjen fel Jeruzsálembe ünnepelni, hogy ezzel ismertté tegye magát a nép előtt, akkor azt felelte nekik (Jn 7,8), hogy: „ti menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel, mert az én időm még nem telt be”. Ő ugyanis az Atya óráját figyelte, mert tudta, hogy az az egyetlen pontos időt mutató óra, amihez igazítani kell lépéseit.
A földi időmérőket a koordinált világidőhöz (UTC) kell igazítani, és ezt minden földrészen elfogadják és használják, viszont az ember életének nem (csak) ehhez, de Isten órájához kellene igazodnia. Mivel azt kevesen ismerik, így az egyik ember lelki élete késik, a másiké siet, illetve legtöbbször nem is működik, és ezek következménye a rossz döntés, a tragédia, a keserűség és a számos elszalasztott alkalom…
Hiszen, aki nem ismeri az igaz Istent, annak nincs rálátása az órájára sem, vagy ismeri ugyan, de „megvakította” őt a világ dicsősége, kívánsága, hamis tanítása, így nem lehet pontos információja.
Ahogyan már az óvodás korúakat érdemes megtanítani az óra, mint időmérő használatára, így az embernek is – a Szentírás segítségével – szükséges megismernie Istent, aki az egyedüli helyes tájékozódási pont, és a boldog, kiteljesedett élet, az üdvösség forrása.
Jézus Krisztus mondta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)