Erős híd

A Róma városán átfolyó Tevere (latinul: Tiberis) egy helyen szigetet ölel át. Erre a szigetre már Krisztus születése előtt 64-ben épített híd vezetett. A hídépítőnek annak idején óvadékösszeget kellett letétbe helyezni, amelyet csak akkor kapott vissza, amikor bebizonyosodott a híd tartóképessége. A híd tartósnak bizonyult. (Egyetlen boltíves része „törött híd” néven még ma, 2000 év elteltével is látható.)

Mi olyan hidat építünk, amelyről azt reméljük, hogy földi életünk végeztével átvezet minket a mennybe. Vajon jól építjük-e?

Jézus így tanított: Egy farizeus és egy vámszedő imádkozni ment a templomba. A farizeus bő szóval hálálkodott Istennek azért, hogy erkölcsi és vallásos szempontból egyaránt messze fölötte áll az átlagembernek. Nem vette észre, hogy légüres térben mozog. A vámszedő azt vallotta magáról, hogy alkalmatlan az építő munkára. Csupán fájó lelkiismerete, két üres keze van, erőtlen hangján pedig csak suttogni tudott: „Istenem! Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz!” (Lk 18,13) De ez a híd tartóképes volt. A vámszedő megigazulva ment haza.

Az Isten irgalmasságáért esdő fohász – erős híd.

(Lyngar Einar A fáklya c. áhítatos könyvéből, fordította Ordass Lajos)

„Várva vártam az Urat, és ő hozzám hajolt, meghallgatta kiáltásomat. Kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből. Sziklára állította lábamat, és megerősítette lépteimet.” (Zsoltárok 40,1-3)