A csúcson

A ködös, szürke, borongós időszakokban az időjárásjelentés többször is tájékoztat az ország teljes területét borító ködről, amiből csak a magasabban fekvő hegycsúcsok emelkednek ki. Milyen lélegzetelállító látvány az, ami ilyenkor, a köd és felhőzet fölé érve éri az embert, amikor átélheti azt, hogy mélyen alatta maradt a nyomasztó szürkeség, ő pedig csodálja a kék eget és ragyogó napsütést.

Amikor Jézus felvitte Pétert, Jakabot és Jánost egy magas hegyre, azok olyan mennyei világosságba kerültek, amit a völgyben levő lelki szürkeségtől addig még nem láttak. Megnyílt a szemük és átélhették a törvény (Mózes), a próféciák (Illés) és Krisztus közötti egységet (Mt 17,1-13).

Jézus Krisztus váltsághalála, feltámadása és mennybemenetele óta már nemcsak az akkori tanítványoké az a kivételezett helyzet, amiben a szürke hétköznapok gondjából, nyomottságából a mennyei világosság csúcsaira feljuthat valaki, hanem minden Jézusban megváltott, hitben járó hívő emberé is.

A hittel, imádsággal olvasott, tanulmányozott Isten Igéje időnként megnyitja fölöttünk a szürkeség leplét, és mi csodálattal szemléljük Krisztust, mint megdicsőült Isten Fiát, Urunkat, aki életét adta értünk, hogy minket kimentsen az elveszett szürkeség alá rekesztett, bűnös életünkből, és már itt, a földön az ő dicsőségének magasztalására élhessünk.

És minél szürkébb és nyomasztóbb lesz körülöttünk a földi lét, annál fényesebben ragyog Jézus Krisztus világossága.

„Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok.” (Biblia, Máté evangéliuma 17,5)