Jób történetének aktualitása

„Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” (Jób 1,21)

Jób hozzáállása a felfoghatatlan nyomorúság-özönhöz, és ugyanakkor az Isten iránti tisztelete, szeretete és bizalma abból, amit és ahogy mondott, töretlennek látszik!

Vajon melyikünk lenne képes – sokkal kisebb nyomorúságok között is – hasonló mondatot őszintén elmondani?

Az első fele olyan állítás, amit ma is minden ember pontosan tud. Mezítelenül, semmit nem hozva érkeztünk erre a világra, de bárhogyan is történt ez, már régen volt. Mezítelenül is távozunk majd, de erről azt képzeljük, valahol a távoli jövőben történik majd.

„Az Úr adta, az Úr vette el”

Vajon ki tudjuk-e ezt mi is mondani?

Ezzel az állítással az emberek döntő többségének gondjai vannak. Nem igazán tudják és hiszik, vagy ismerik el, hogy mindenük, amijük csak van, az Isten ajándéka és nem a maguk erőfeszítéseinek, munkájának, ügyességének az eredménye. Hiszen ők dolgoztak meg érte, ők választották. Ők nevelték gyermekeiket olyannak, amilyenek lettek.

Ám a keresztyén ember tudja, hogy amit itt Jób mond, az igaz: mindenünk ajándék, amit érdemtelenül, vagy érdemeink ellenére kaptunk Istentől.

Az Isten pedig szuverén Úr, akkor és attól veszi vissza ajándékait, akitől, és amikor akarja. Anyagi javainkat, lehetőségeinket, munkabírásunkat, képességeinket – el egészen testünk funkcióiig. Ezeket van, akitől Isten hirtelen, előzmények nélkül, meglepetésszerűen veszi vissza, amikor valaki pl. sztrókot kap, de esetleg lebénultan, beszédképtelenül még maradnia kell a földi életben, vagy mindezt a földi élettel egyetemben veszi vissza Isten… Az öregedés folyamata nem más, minthogy Urunk fokozatosan „levetkőzteti” (2Kor 5,4) rólunk a múlandó, földi testet és funkcióit.

A keresztyén, hívő ember mindezzel tisztában van, és el is ismeri … elméletben.

Ám ki tudja, mikor jön el az ideje?

Ez a mai világjárvány éppen arra taníthat meg minket, hogy bármikor megtörténhet, egyik napról a másikra. Megtanuljuk, hogy tervezni szinte semmit nem lehet. Semmit, amit azelőtt megtehettünk. Hogy a napjaink, heteink, hónapjaink sokszor óráról órára táblázva voltak. Hogy beutaztuk a világot, hogy bármikor és bárkivel összejöttünk, családi, társasági és gyülekezeti életet éltünk.

Azt mondhatjuk, mi még mindig gazdagon megajándékozottak maradtunk, hiszen ez éppen most történik, amikor az online-térben szinte korlátlanul képesek vagyunk mozogni és kapcsolatokat tartani. A szokásos módokon nem lehetünk együtt és közösségben, de korlátlan mennyiségű és tartalmas kapcsolatunk lehet! Miközben Isten éppen ítéli az egész világot, különösen is a fehér embert.

Idén nem lesz a karácsonyunk sem a szokásos, de nem kell, hogy elmaradjon belőle más, vagy több, mint ami eddig a lényeget éppen csak elfedni tudta. Vagyis most lehet csak igazi ünnepünk, ami közelítheti az Isten gondolata szerintit.

„Legyen áldott az Úr neve!”

Vajon nem ezért történik most minden a járvány alatt, hogy végre ezt a mondatot megtanuljuk kimondani, szívből igazán?

Sőt, jó lenne, ha ezt képesek lennénk kimondani, sokkal előbb, mint hogy bármelyikünknél, vagy bármelyikünk egy-egy szeretett hozzátartozójánál lekapcsolják a lélegeztető gépet!

Az áldás kifejezés jelentése: valakiről jót mondani, neki jót kívánni, vagy adni. Az áldás az, amikor Isten elhalmoz kegyelmével, minden, amit Jézus Krisztusban kaptunk és kapunk…

Amikor Isten vonatkozásában mondjuk, hogy legyen áldott, ezzel nagyrabecsülésünket fejezzük ki. Azt mondjuk, hogy magasan, felettünk áll, ezért mindent jobban tud, és bármit megtehet. Mi pedig tiszteljük és dicsérjük ezért őt.

Az áldásmondás a hálaadás, a dicsőítés és imádat része: „mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thess 5,18), Károli: „Mindenben hálákat adjatok…”

Jób az idézett szavaival azt fejezi ki, hogy mivel eddigi életében minden, jó- és rossz is, Istentől jött, a pillanatnyi helyzetet és a bajokat is az ő kezéből fogadja el.

Nyilván ez nem ennyire egyszerű, mint így leírni. Gondolom, Jób sem reflexesen vágta rá ezt az érkezett tragikus hírekre. Neki is meg kellett harcolnia, hogy a lényegében elfogadhatatlan nyomorúság-özönt képes legyen elfogadni Isten kezéből.

Az egész mondat erre a végiggondolásra és harcra utal:

„Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!”