Tájékoztató a Biblia Szövetség októberi programjairól

Terveink szerint szeretnénk megtartani az október havi rendezvényeket: 

  • Október 3-án 10 órától a Debrecen Mester utcai református templomban tartjuk csendesnapunkat, ahova előzetes jelentkezés nélkül várjuk az érdeklődőket. A programról részletes tájékoztatást a honlapon találnak. A résztvevőktől kérjük a biztonsági szabályok betartását!
  • Október 3-án a 16-30 éves életkorú fiatalokat várjuk Pécelre, a program megtalálható honlapunkon. A részvételhez nem szükséges előzetes regisztráció, de a járványveszély miatti intézkedéseket mindenkinek be kell tartania. A hivatalos program 9.15-kor kezdődik.
  • Október 5-9 között Mátraházán, a Református üdülőben tartjuk csendeshetünket. A részvételi jelentkezést lezártuk, a résztvevőket a részletes programról és a részvétel feltételeiről tájékoztattuk.
  • Október 10-ére szervezzük a bibliaiskola 2020-21. tanévének második előadási napját. A programon a felvételt nyert és beiratkozott, valamint tantárgyat pótló hallgatók vehetnek részt.

Az éves programtervet itt ismerhetik meg: (http://bibliaszovwp.dev.gedeon.hu/wp-content/uploads/2020/01/2020_BSZprog_leporello2.pdf) szerint szeretnénk megszervezni rendezvényeinket, amire szeretettel várjuk a résztvevőket.

Mindezekről folyamatosan adunk majd részletes tájékoztatást honlapunkon, illetve válaszolunk a postai (Biblia Szövetség Egyesület, 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b) vagy elektronikus (bsz@bibliaszov.hu) levélben feltett érdeklődő kérdésekre, illetve hivatali időben fogadjuk a telefoni (06-28/452334) megkereséseket.

A rendezvényeken a Biblia Szövetség Egyesület hang- és képfelvételt is készíthet,
amit saját célja megvalósításához felhasználhat. Ön a részvétellel ezt elfogadja, és ehhez beleegyezését adja.
Az adatkezelési szabályzat a honlapon megismerhető.