Baráti darázsvadászat

Unokámmal reggel indián sátrat állítottunk a gyepen, és ahogyan a kötelet feszítettem volna az egyik pálmafára, megszúrt a felriasztott darázs. Látva, hogy több is van belőlük, kis barátomnak hirtelen elment minden kedve a sátorozástól. Mondtam neki, hogy megtanítom darázsra vadászni, mert mindenfelé vannak darazsak, de mögöttem álljon, amikor a fészküket befúvom! A sátor fölé hajló fa közelébe se merészkedett, de már jött utánam, hogy körbejárjuk az épületeket is.

Unokámmal gyakran mondjuk egymásnak, hogy barátok vagyunk. Emlékeztettem most is, és amikor látta, hogy ezen a nem veszélytelen vadászaton is gondom van rá, a barátomra, a végén már azon sajnálkozott, hogy nincs több darázsfészek. Még mindig mögöttem állt, de már úgy, mint tanulni akaró barátja a nagypapának.

Unokámnál én sokkal kisebb barátja vagyok Jézusnak, aki nem küldött még soha olyan helyre, ahová ő nem jött volna velem. Az Isten barátai Jézus jelenlétében, Isten-közelben tanulnak meg szolgálni. Vele szolgálnak úgy, mint „barátai”.

A testben megjelenő Isten, Jézus Krisztus, nem szolgának, hanem barátainak nevelte tanítványait. Ennél nagyobb méltóság nem érhette őket. Már a Jézus társaságában töltött három év is kiváltságnak számított. Az életvitelével és tanításával nevelő Mester rendelkezésére állhattak, hogy közben elsajátítsák mindazt, amit egyébként fizetés ellenére sem lehetne megtanulni. Jézus azért szólította meg őket, amikor először találkoztak, mert követőket keresett. Olyanféle kapcsolatra készült velük, amilyen a barátoké.

Köszönjük meg az Úrnak, hogy szolgálatára hív és méltat bennünket!

„Ti az én barátaim vagytok, ha azokat teszitek, amit parancsolok nektek.” (János evangéliuma 15,14)

Novák József