Templomaink

Hazánk egyik városában a hosszabb ideje használaton kívüli kápolnát bábszínházzá alakították, és gyerekek szórakoztató központjává tették.

Ha valós képet kaphatnánk hazánk templomairól, valószínű, szomorúan állapíthatnánk meg, hogy jelentős részükben folyamatosan csökken a látogatók száma. A valamikor akár több ezer gyülekezeti tagnak épített templomtérben – számos helyen – ma már csak néhány idős ember a vasárnapi istentisztelet résztvevője, és lassan ezek is használaton kívülivé válnak, így lehet majd belőlük is bábszínház, hangversenyterem, kiállítási épület vagy múzeum.

A jeruzsálemi templomra mondta Jézus: „Az én atyámnak háza az imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek!” Pedig, amit ő ott kifogásolt, az mind a szertartást „segítette”. Áldozatra való állatokat árultak benne, de a pénzváltók jelenléte is az áldozatot bemutattatni kívánó emberek lehetőségét könnyítették, kényelmét szolgálták.

Amikor a templomban nem Isten igéjét hirdetik, amikor az istentiszteletnek már nem Isten dicsőítése és a könyörgés a célja, amikor nem mernek, vagy nem tartják fontosnak a lelkészek, hogy a bűnről és kárhozatról is határozottan szóljanak, amikor az Isten igéje csak vízszintes, földi síkon ad erkölcsi tanítást, akkor Isten szemében már nincs jövője a szépen megépített, esetleg fel is újított egyházi épületeknek.

Az Úr könyörüljön rajtunk, egyháztagokon, igehirdetőkön, hogy a valamikor neki szentelt egyházi épületeinket (az ott végzett „munka” alapján) ne kelljen latrok barlangjának neveznie!

„Kegyelmedről elmélkedünk, Istenem, templomod belsejében.” (Zsolt 48,10)