Mit tudhatunk a Szentháromságról?

Mivel Isten mindenek felett van, ezért az ember a saját értelme segítségével képtelen őt megismerni. Istennek minden tulajdonsága felülmúlja emberi megismerőképességünk határait. Különösen is igaz ez Istennek, mint Szentháromságnak a megismerésére nézve. Amíg Isten olyan közölhető tulajdonsága, mint például a tudás, ha töredékesen is, de az emberben is megvan, ami alapján lehet némi sejtelme Isten mindentudásáról, addig a Szentháromságra nézve sehol sem található analógia. Helyes ismeretet kizárólag a Bibliában adott önkijelentéséből meríthetünk.

Isten a Szentírásban kezdettől fogva Szentháromságként jelenti ki magát. Már a Biblia első lapján Szentháromságként mutatkozik be: egyetlen igeversen belül láthatjuk az Atyát, aki kimondja a teremtő szót, a Fiút, mint örökkévaló Igét, aki által minden teremtetett, és a Szentlelket, mint aki a vizek felett lebegve viszi végbe az isteni akaratot. Abban a korban azonban, amikor Izráelt minden oldalról politeista népek vették körül, Isten csak lépésről lépésre vezethette népét az ő titokzatos lényének megismertetésében.

A Szentháromság titkának kijelentésében igazi áttörés csak az újszövetségi korban, a Fiú Isten emberré létele és a Szentlélek Isten pünkösdi kitöltetése után történt. Habár az Újszövetségben nagyon sok igehely van a Szentháromsággal kapcsolatosan, korántsem beszélhetünk arról, hogy a titokról egészen lehullott a lepel. Isten, a maga végtelen lényében inkább imádandó titkot jelent számunkra, mint dogmákba önthető ismeretet. De ez nem jelenti azt, hogy ne tekinthetnénk nagy értéknek azokat az évszázadokon át folytatott erőfeszítéseket, amikkel az óegyház mély hitű, tudós teológusai megfogalmazták azokat a hitvallásokat, amik az egyetemes Egyház hitének rendíthetetlen alapját képezik.

A Szentháromság-tant nem kész dogmaként találjuk a Bibliában. A szükséges fogalmak megválasztása nagy kihívást jelentett az azt formába öntők számára. Hogy imádságos fáradozásuk nem volt hiábavaló, azt jól igazolja, hogy Isten lényére, a Szentháromság személyeire, egymáshoz való viszonyukra azóta sem sikerült kifejezőbb fogalmakat találni.

A Szentháromság-hit szerint valljuk, hogy Isten lényében egy, de személyében három: Atya, Fiú és Szentlélek. Az Ó- és az Újszövetség egybehangzó bizonyságtétele szerint csak egyetlen isteni lény van, aki legbelsőbb, más néven közölhetetlen tulajdonságai szerint önmaga által létező, egyszerű, örökkévaló, végtelen, változhatatlan, mindenütt-jelenvaló és mindenható. Ezeken a tulajdonságain kívül szinte végtelen az olyan megnevezhetők száma, mint a szentség, igazságosság, irgalmasság, jóság stb. Ezen, a lényege szerint egy Istenen belül azonban létezik egy hármasság: az Atya, Fiú és a Szentlélek személyét jelentő hármasság. Bár az Isten ebben a hármas létformában él, még sincs három Isten, hanem csak egy. Némiképpen segít a félreértések kiszűrésében annak figyelembevétele, hogy a Szentháromság személyeivel kapcsolatban a „három személy” alatt nem három hozzánk hasonló személy, három önálló „lény” értendő, hanem háromféle „létmód”. Emberi értelemmel ez felfoghatatlan, csak hittel ragadható meg. Az egyetlen isteni lény egy időben létezik Atyaként, Fiúként és Szentlélekként. A Szentháromság személyei teljesen egyenlők szentségben, fenségben és hatalomban. A személyek sem nem nagyobbak, sem nem kisebbek egymástól. Azért nem lehet különbség, mert mindegyik személyben megvan a teljes isteni lényeg. A lényegi egyenlőség mellett azonban a személyes tulajdonságaikra nézve különbségek is vannak. Az Atya személyes tulajdonsága, hogy ő, mint Atya, magától létezik. A Fiúé, hogy az Atya öröktől nemzette. A Szentléleké, hogy az Atyától és a Fiútól származik öröktől fogva.

A Szentháromságban való hit a keresztyén élet fundamentális eleme. Üdvösségünk a Szentháromság Isten műve: az Atya kiválaszt és elhív, a Fiú megvált, a Szentlélek részessé tesz a váltságban, és megszenteli életünket. Üdvösségünkért egyedül Istené a dicsőség!

Molnár Sándor