Mit jelent megtérni Istenhez?

„Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” – hirdette Megváltónk (Mk 1,15). „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; és megkapjátok a Szent Lélek ajándékát” – buzdította Péter apostol a hallgatóit (ApCsel 2,38).

A bűnös, akit Isten megment az örök életre, meg fog térni.

A megtérés Istennek az a munkája, ami az újjászületésben gyökerezik, és arra épül. A megtérésben Isten Szentlelke az evangéliummal megváltoztatja és átformálja egész belső világunkat: gondolatainkat, véleményünket, vágyainkat és akaratunkat, és meggyőz addigi életünk elhibázott irányáról, Istent sértő, önmagunk számára pedig átkozott következményéről. A felismerésből következik az Istenhez megtérő bűnös tudatos, akarati döntése, és életének külső megváltozása is. A megtérést kifejező görög szó is a tudatos értelmi változásra, fordulatra utal, ami két elemet foglal magába: a hibás irány és gondolkodásmód felismerése, elfordulás a bűntől, és odafordulás Istenhez, az ő Krisztus halálában és feltámadásában felkínált kegyelmének, ígéreteinek és akaratának megragadása.

A Református hitvallások szerint:

1./ A Heidelbergi Káté a megtérés két elemét így nevezi: az óember megöldöklése és az új ember megelevenítése: (88.) „Hány részből áll az igazi bűnbánat, vagyis az ember megtérése? – Kettőből: az ó ember megöldökléséből és az új ember megelevenítéséből”; (89.) „Mi az ó ember megöldöklése? – Az, hogy bűneinket szívből fájlaljuk, egyre jobban gyűlöljük, és kerüljük azokat”; (90.) „Mi az új ember megelevenítése? – Istenben való szívbeli öröm Krisztus által, és az Isten akarata szerinti jó cselekedetekben gyönyörködő szeretet.”

2./ A Második Helvét Hitvallás (XIV. 1. és 2.) szerint: „Bűnbánaton pedig először is a bűnös ember elméjének megújulását értjük, amit az evangélium igéje és a Szentlélek gerjeszt, és amit igaz hittel fogad el; ennek nyomán a bűnös rögtön felismeri veleszületett romlottságát és minden bűnét, amikért Isten igéje vádolja őt; másodszor ezek miatt szíve szerint bánkódik, és Isten színe előtt nemcsak elsiratja és szégyenkezve, őszintén bevallja, hanem – harmadszor – felháborodva meg is utálja azokat; negyedszer: komoly szándék ébred benne megjavulni és állhatatosan törekedni az ártatlanságra és az erényekre, hogy élete minden hátralevő napján szakadatlanul, szentül gyakorolja magát ezekben. Ez tehát az igaz bűnbánat: őszinte odafordulás Istenhez és minden jóhoz; s fordítva: határozott elfordulás az ördögtől és minden rossztól.”

Az Istenhez térést a Szentírás számos szemléletes példával is bemutatja: többek között a tékozló fiú, Zákeus, a kereszten megtérő lator, a háromezer pünkösdi megtérő, Saul-Pál története. A példák is úgy mutatják be a megtérést, mint irányváltást, fordulatot, aminek belső, lelki indíttatása a gondolkodásmód megváltozása.

A Jézus melletti keresztfán a gonosztevő megtért. Egyrészt tudatára ébredt, és nyíltan elismerte azt, hogy kárhozatra méltó: „mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük”! A saját büntetését, kivégzését igazságosnak és jogosnak tekintette. Másrészt a megtérésben a gonosztevő nem csak a Jézus Krisztust gyalázó és átkos múltjával fordult szembe, hanem odafordult Jézus Krisztushoz, és segítségül hívta a haldokló Megváltót: „Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban!” Csodálatos reménység, hit és bátor váradalom! Krisztus a hozzá megtérő bűnös reménységét és hitét meg erősítette: „Bizony mondom neked: Ma velem leszel a paradicsomban.” Nem hiába tért a bűnös Jézushoz, nem hiába hívta segítségül, nem hiába vetette Jézusba reménységét: Jézus a mennyet ígérte annak a bűnösnek, aki megtért.

Isten ma is úgy menti meg a bűnöst, hogy az megtér Istenhez. Mai nemzedékünket is, téged is megtérésre bátorít Isten:

„Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában – ezt mondja az én Uram, az Úr. Térjetek meg azért, és éljetek!” (Ezékiel 18,32).