Légy online! – bíztat korunk hirdetése, és meg is mondja rögtön, hogy miért: „Nap mint nap tapasztalhatod ma már, hogy ha nincs internet-elérésed, bizony egy csomó mindenből kimaradsz.”

„A mai fiatalok virtuális közösségekben élnek, a világhálón töltik szabadidejük nagy részét, és kapcsolataikat is az internetes közösségi oldalakon építik ki” – olvashatjuk máshol.

Ha taxiban, vagy (ne adj’ Isten) mentőautóban utazunk, hallhatjuk, hogy a vezetőnél folyamatosan szól a rádiótelefon, a vezető is mindig on-line. Az üzenetek, válaszok váltják egymást, közte kis dallam-fütty. A vezető látszólag oda sem figyel. Beszél velünk, figyel a forgalomra, végzi a munkáját. Mi, mint utasok, semmit sem értünk a félmondatokból, rövidítésekből. Az egész olyan, mint egy értelmetlen, zavaró háttérzaj… És egyszer csak a vezető beleszól a mikrofonba, és válaszol:

– Igen, Pesterzsébeten végzek kb. 10 perc múlva, és akkor indulok oda. Adást vettem, vége.

Nem tétlenséget jelent a „mindig”. Végzem a feladatomat, élek a családomban, baráti társaságban töltöm a szabadidőmet, de a mennyei telefon is mindig be van kapcsolva. Ha jön a nekem szóló üzenet:

– Nézd, neki bánata van!

– Nézd, ő reménytelen!

– Nézd, ő az örömét szeretné valakivel megosztani…

Válaszom: Igen, Uram, indulok.

Pál Apostol Titusznak adott tanácsa (2Tit 4,2) emlékeztet a mindig-re: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben.”. Ami számomra akár alkalmas, akár nem. Még, ha emiatt lemaradok az esti híradóról, vagy kedvenc filmsorozatomról, esetleg elkésem egy megbeszélésről.

„Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel!” (1Pt 3,15)