Gondolatok a világjárvány céljáról

A koronavírus világjárvány kellős közepén, kb. 7 hetes karanténon és kijárási korlátozáson vagyunk túl, és megállapíthatjuk, kétség nélkül eredményesek voltunk. A járványgörbe ellaposodott, egyik napról a másikra nem több mint 3-5%-kal nő a regisztrált fertőzöttek száma szemben az USA-val és a vezető nyugat-európai országokkal, ahol nem ritka a napi 20-30%-os esetszám növekedés sem. Míg az egész világon ma már elértük a 4,2 millió regisztrált betegszámot, addig nálunk alig nagyobb ez a szám, mint 3300. Ebből nálunk is bőven megvan a 10-12%-os halálozás, talán annak következményeként, hogy némely öregotthonok váltak a fertőzés gócpontjaivá. Ma úgy tűnik, nálunk talán elmarad a járvány hirtelen robbanása és tömegessé válása (reméljük!), ez azonban nem jelenti azt, hogy bármi okunk is lenne arra, hogy elbízzuk magunkat. Még nagyon sokáig alacsonyan kell tartanunk az ember-ember találkozások számát, vagyis a bevezetett korlátozásokat. Változatlan programunk még sokáig a “maradj otthon”!

Keresztyénként különösen is foglalkoztat minket, miért is engedte meg ezt a világjárványt Isten, és mi lesz, hogyan folytatjuk majd, ha vége lesz. Ugyanúgy élünk majd tovább, ahogyan azelőtt? Lesz-e bármi jó változás?

Minden ember és mi, Isten népe is többnyire nem jó kérdéseket teszünk fel, amikor a bajok, csapások okát és hátterét kutatjuk, ahogyan erről nagyon részletesen beszélt Sípos Ete Álmos egy 2007. aug. végi prédikációjában (Rosszul kérdezel), aminek alapigéje a vakon született meggyógyítása (Jn 9.).

Persze jó, ha a háttérrel, az okokkal is tisztában vagyunk. Az okokat kereshetjük alulnézetből és Isten felől nézve: felülnézetből. Felőlünk nézve egyre inkább hajlok arra, hogy ez a vírus nem csak úgy “született” vagy terjedt át állatról (denevér v. kobzoska) emberre, ahogyan jelenleg még hivatalosan állítják, hanem az ember káros évtizedes tevékenységének egyik következménye.

Közel 20 évvel ezelőtt foglalkoztam a járványokkal, ill. a biológiai fegyverkezés kérdéseivel. Már akkor belátható volt, hogy az ember képes lesz fegyverként, vagy a terrorizmus eszközeként kórokozókat gyártani, sőt olyanokat is, amelyekkel egy bizonyos embercsoportot céloznak meg. Ez a kijelentés hangzott el 2002. aug. 8-án, a BSz Fontos Kérdések sorozatában: A genetikai célzás a következő 5-10 évben valósággá fog válni. A génmanipulációval programozott, etnikai célcsoportra irányított baktérium- és vírus-fegyver el fog készülni. Nemcsak a tudomány mai állása vetíti ezt elénk, hanem a Biblia is állítja, hiszen az Úr Jézus visszajövetelét megelőző időben a gonoszság soha eddig nem látott teljességre jutásáról beszél.

Már az átlag orvost is el kell, hogy gondolkoztassa a mai világjárvány idején, a koronavírussal kapcsolatban két tény:

• A kínai Wuhantól, ahonnan a járvány elindult, a bűnbakként megjelölt piactól kb. 40 km-re van egy ilyen vírus-laboratórium.
• A másik tény a koronavírus szokatlan affinitása az idős emberekre. Itt, nálunk, pl. a Pesti úti idősotthonban meglepően rövid idő alatt elterjedt a járvány, ma már a lakók közel háromnegyede beteg és igen jelentős közöttük a halálozás is. Bár tudjuk, voltak az intézményben nem is jelentéktelen mulasztások, mégis, a járvány ilyen mértékű robbanása el kell, hogy gondolkoztasson mindenkit. A nálunk történtek nem egyedülálló esetek a világon. Olaszországban, ahol a legnagyobb mértékű a regisztrált fertőzöttek halálozása – kb. 12-13% –, az elhunytak átlagéletkora 80 év feletti! Természetesen az idős embereknek sok egyéb és előrehaladott betegsége van, és az immunrendszerük is megöregedett, de ez nem kielégítő magyarázat.

Feltevésemet alátámasztja a HÍV-vírus Nobel díjas felfedezőjének, dr. Luc Montagnier francia virológusnak a véleménye is, miszerint “Mesterséges a COVID-19 és csak laborban lehetett létrehozni”, illetve: “…akár emberi hiba is lehet, hogy ez a vírus kikerült egy szigorúan ellenőrzött laborból”.

Az Egyesült Államok „teljes körű vizsgálatot” indított a Wuhanban lévő laborral kapcsolatban, hogy kiderüljön, a COVID-19 az ottani központból vagy máshonnan származik.

Ahogyan már hivatkoztam Sipos Ete Álmos igehirdetésére, felülnézetből az ok igen egyszerű. Akár “természetes úton” született ez a vírus, akár az emberi gonoszság terméke, aminek kikerülése és világjárvánnyá növekedése csak “baleset” volt, a mi mindenható Istenünk megengedte ezt. Isten tetteinek pedig nem igazán az okát kell keresnünk, hanem a célját: miért is engedte meg?

Isten népe között ez a cél nyilvánvaló, ahogy ezt már korábban részleteztem:

Kétségtelen, Urunk, a koronavírus-járvánnyal figyelmezteti a tőle elrugaszkodott világot, hogy most még, ma még felismerheti „meglátogatása idejét” (Lk 19,41-44). Ma még vissza lehet fordulni Istenhez, lehet vele rendezni dolgainkat. Amikor Jézus virágvasárnap sírt Jeruzsálem felett, mert az nem ismerte fel azt a célt, amiért Jézus Krisztus érkezett, mert nem fedezte fel benne az évszázadok óta várva várt messiást, akkor még némelyek számára tartott a kegyelmi idő.

Amikor Isten bejelenti, vagy elindítja az ítéletet, mindig ad időt a megtérésre. Ahogyan még a kereszten is megmenekülhetett a lator. Felülnézetből, Isten szemszögéből szemlélve a mostani világjárványt, biztosak lehetünk abban, Isten célja ennek megengedésével az, hogy az emberiség forduljon vissza Istenhez, térjen meg, ahogyan Ninive lakói már a csapás hírére is mind megtértek. Mindenki egyen-egyenként rendezze a maga örök sorsát.

„Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz újaitokról! Hiszen miért halnátok meg…?” (Ez 33,11)

Az eddigiek alapján világos, hogy mi, akik Jézus Krisztust követjük, megérthetjük, micsoda számunkra Urunk akarata. Biztosan észre fogjuk venni az alkalmakat, az alkalmas időt, amit Urunk készít a bizonyságtételre, az elveszettek mentésére.

Talán különös, hogy kalauzunk szerint az ápr. 25-i újszövetségi igénk ugyanaz volt, ami már a járvány kezdete óta foglalkoztatott:

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők (Károli: napok) gonoszok. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5,15-17) 

Íme, Urunk nyomatékosan is felhívja figyelmünket arra, hogy a mostani helyzetben és időben fő feladatunk az elveszettek keresése és mentése. Ha erre törekszünk, életvitelünk nem lesz „esztelen”, vagyis nem magunknak, a magunk hasznára és szórakoztatására fogunk élni, hanem sokkal inkább Isten dicsőségére. Mert mindig felfedezhetjük a nekünk előre elkészített jó cselekedeteket (Ef 2,10).

Mindez lelkesítő és felemelő, azonban az ige – amire éppen ápr. 25-én Bogárdi Szabó István ref. püspök facebook blogjában hívja fel figyelmünket, kijózanító (Jel 16,9; 11):

“az emberek gyötrődtek …, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki…

káromolták a menny Istenét, de nem tértek meg cselekedeteikből”.

Vajon Urunk eléri-e célját ezzel a csapással, ezzel a járvánnyal?

Vajon megtérnek-e tömegesen Istenhez a még hitetlen, megváltatlan emberek?

Püspökünkkel együtt mi is mélységesen kívánjuk ezt, de nem tekinthetünk el a Szentírás realizmusától. Ugyanakkor ez semmit nem változtat azon, hogy nekünk mi a feladatunk.