Emeljétek fel fejeteket!

Keresztyének között napjainkban nem egytől hallottam már a kérdést: Vajon nem a „nagy nyomorúság” kezdete ez?

Jézus Krisztus apokaliptikus beszédei közül a Lukács változat egyedül (már amennyire én tudom), ahol Urunk járványokat, „döghalálokat” is említ. Április első napjaiban éppen ez a kalauzunk szerinti napi igénk: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen” (Lk 21,10-11).

Valóban igaz az, hogy ebben az egész részben semmi olyan nincs, ami ne lenne most éppen aktuális a keresztyénüldözésekkel bezárólag, akkor is, ha pillanatnyilag hazánkban ez még nincs. A Károli fordítás, szemben ezzel az újfordítással, a „rettenetes dolgok történnek” helyett ezt írja: „rettegtetések” lesznek.

Vajon nem ennek az idejét éljük? „Rettegtetések”, azaz félelem és pánik, vagy amikor ezt a hírek, vagy a pánikkeltők még fokozzák is. Már valóban az utcára kilépni is alig merünk, vagy a lakásunkba bárkit is beengedni… Nekünk már a fiaink sem mernek belépni az otthonunkba. Az idősebbik két hete nem jött a szokásos vasárnapi ebédre, mondván, hogy fáj a torka és köhög, holott az életmódja egyébként is mindig olyan, mintha karanténban volna. Az ifjabbik kedvesen felajánlotta, hogy vásárolnának nekünk, de a hozott cuccot letették az ajtó elé, ahogyan a rendelkezés is mondja. Amikor pedig kinyitottuk az ajtót, szabályosan leszaladtak a lépcsőn…

Mindazonáltal a számunkra igazán megszívlelendő mondat az, amivel ez az egész rész záródik:

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” (Lk 21,28). 

Itt világos, hogy testünk megváltásáról, vagyis Jézus Krisztus visszatéréséről van szó. Hiszen a lelkünk megváltása már megtörtént, amikor az Úr Jézus megtalált és követőivé tett minket. Ám földi életünk a Jézus Krisztus két eljövetele közötti időben, az egész bűn alá rekesztett teremtett világgal együtt a „rothadandóság rabszolgaságában” (Rm 8,21) vesztegel. Pontosan azt éljük meg, amit Pál mond: „nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására” (Rm 8,23).

Ám a mi számunkra mégsem fejünk lehajtásának, a szorongásnak, vagy a pániknak az ideje van itt, akkor sem, ha ez valóban a „nagy nyomorúság” kezdete; hanem fejünk felemelésének, Urunkkal való kapcsolatunk elmélyítésének és megerősítésének a minősített ideje jött el, mert „közeledik” megváltásunk. Ezért fejünket felemelve, bátran örvendezzünk, és dicsőítsük mindenható Istenünket!