Úttorlasz

Nagy vihar volt. Ömlött az eső, és az egyébként jelentéktelen kis patak folyóvá duzzadt. Elmosott mindent, ami az útjába került. Így történt, hogy a patakon átvezető híd is áldozatul esett. A környékbeli vállalkozók – hogy megakadályozzák az esetleg figyelmetlenül vesztükbe rohanókat – a helyreállításig ideiglenesen egy-két dömpernyi földet billentettek a híd felé vezető útra.

Feltorlódtak a földkupacnál az autók. Bosszankodtak, hogy elállták útjukat, nem mehetnek tovább a céljuk felé. Így toporogtak, míglen egyiküknek az a gondolata támadt, hogy ragadjanak lapátot, és hányják el a földet az útról. Senkinek nem jutott eszébe, hogy átmenjen az úttorlasz túloldalára, és megnézze, mi van ott. Esetleg nem továbbmenni kellene, hanem úti célt változtatni.

Ez a kép jutott eszembe a koronavírus kezelése kapcsán.

A járvány egy úttorlasz. Figyelmeztetés társadalmunk számára – s talán egyénileg is kinek-kinek –, hogy ne menj változatlan célod felé tovább, át a torlaszon, vagy ha idővel eltakarítják is az útból, egyenesen a szakadék felé!

Egyszer Jézus a tanítványaival a Genezáreti tavon kelt át. Már messze voltak a parttól, amikor „nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni”. Miközben bizonyára erejüket megfeszítve lapátolták ki a vizet, a hajó utasai életüket is veszélyben látták. Jézus pedig aludt. Rémülten futottak hozzá, mint utolsó reménységükhöz. Felébresztették. Az egyes evangéliumok más-más szavakkal számolnak be arról, hogy mit mondtak neki, de bizonyára egymás szavába vágva kérték a segítségét. Volt, aki tárgyszerűen közölte a vészhelyzetet: „Mester, Mester, elveszünk!”, mások szemrehányóbban: „Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk?”, s volt, aki könyörgőre fogta: „Uram, ments meg minket; mert elveszünk”. Jézus felkelt, megdorgálta a szelet, és lecsendesedett a vihar. A hajó utasai partot értek. Megmenekültek.

Ma kiben bízik Magyarország, Európa, a világ? A matrózokban? A vödrökben? Az időjárás változékonyságában? Egyszer majd elmúlik a járvány, s mi lesz utána? Számba vesszük veszteségeinket, és folytatódik az Istent tagadó, a teremtési rendet nyíltan megvető nihil, pártharc, megosztottság, gyűlölködés, a Föld és egymás kíméletlen kihasználása?

A túlparton – olvashatjuk tovább a történetet – egy dühöngő, közveszélyes megszállott várta őket. Jézusnak volt hatalma azt is lecsendesíteni. Egy disznónyáj volt az ára, de az őrjöngő megszabadult. Volt, aki csak a gazdasági veszteségre nézett, és elküldte Jézust, de akit az Úr szabadított meg, az visszament az övéi közé, és hirdette, hogy mily nagy dolgot cselekedett vele az Úr!

Földi életünk mindenképpen véget ér, s nincs biztosítékunk arra, hogy kisebb szenvedéssel, mintha a koronavírus okozta tüdőgyulladás vetne véget neki. Ezen csak az Úr Jézus könyörületességébe, és az Atya Isten kegyelmébe vetett hit segíthet át! A hit útja mindig járható, és a célhoz vezet.

Jézus szavai:

Miért vagytok ilyen gyávák? Hogy van az, hogy nincs hitetek?“(Mk 4,40)