Várakozás

A várakozás mikéntje, mint oly sok dolog az életben, sokban függ az ember személyiségétől. Tallózva a várakozásról szóló gondolatok között, nagy szélsőségek jelennek meg az emberi hozzáállást tükröző véleményekben. Van, aki a legörömtelibbnek tartja, mint amikor az ember egy ajándékcsomagot bontogat. Mások – nem kevesen – azonban nehéznek, idegőrlőnek, sőt lélekölőnek minősítik a várakozás idejét, amikor az ember egy helyben rostokol, kiszolgáltatva az ismeretlen jövő történéseinek.
„Nem a várakozással van a baj, hanem azzal, hogy mi mindent képzel el közben az ember” – állapítja meg Arturo Pérez-Reverte (spanyol író, újságíró), és valljuk meg, van igazság ebben a gondolatban.

Az ószövetségi ember nagyon sok részletet ismerhetett a Messiás személyéről és érkezéséről. Mégis, a próféciák lezárulásától eltelt 400 csöndes év, amikor nem született új kijelentés, nem szolgálta maradéktalanul a Megváltóra vonatkozó ígéret-morzsák aprólékos összegyűjtését. Mert az Isten által közölt ígéretekre az évszázadok alatt rárakódott az emberek elképzelése, vágya, ami azt eredményezte, hogy a Jézus Krisztus személyében megérkezett Messiásban már nem ismertek rá az isteni ígéretek gyermekére. Még Keresztelő János is, aki nagyon sok ismerettel rendelkezett az eljövendő Megváltóról, bizonytalanul kérdezi Jézus Krisztustól: „Te vagy-e a Messiás, vagy mást várjunk?”

Kétezer év elteltével ismét a várakozás idejét éli az Úr népe. De vajon nem esünk-e a régiek hibájába? Ismerjük-e a Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozó valódi, Isten szájából származó ígéreteket, és tudunk-e annak megfelelően várakozni? Nem színeztük-e ki, nem ferdítettük-e el, vagy nem másítottuk-e meg saját ízlésünk szerint a kijelentett isteni tényeket? Egyáltalán, várjuk-e még az Urat? Mert a Szentírás ígéretei alapján biztosan tudhatjuk: az Úr érkezik. Készüljünk hát fogadására!

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében.” (Zsoltárok könyve 130,5)