Tekintetemnek nem szab határt semmi

“Ó, ne mondd, a kilencedik emeleten laksz? Mi történik, ha elromlik a lift? Gondolom, nyáron kibírhatatlanul meleg a lakás. Nincs tériszonyod? Én ki nem mennék az erkélyre …” hasonló kérdések és gondolatok vetődnek fel, amikor szóba kerül, hogy gyulai kis lakásom egy panel épület kilencedik emeletén van.
A ’panel-lét’ egyébként sem vonzó életforma, de majdnem a ’csúcson’ élni, ez egyáltalán nemkívánatos gondolat. Mennyire kellemesebb egy tágas ház nagy lakóterekkel, szépen gondozott kerttel és kedves kis kutyussal az udvarban. Ehhez képest az én lakásom a 47 m2-vel egy kis fecskefészeknek tűnik a fantáziátlan ’szocreál’ panelépítményben.
De ha valaki meglátogat, és találkozik azzal a csodával, ami reggelente az erkélyről szeme elé tárul, gyökeresen megváltozik a véleménye.
Minden reggel láthatom az Alföld elterülő síkságát határoló Kárpátok csodálatos vonulatát, amint a felkelő nap narancsosan-, majd vörösen szikrázó sugarai körberajzolják a hegység fenséges íveit és csúcsait. Leírhatatlan szépséggel gyönyörködtet a látvány. Ekkor azt gondolom, hogy akik kertes házaikban ébredeznek, a napnak tompa és szűrt fénye juthat csak el hozzájuk. De én minden reggel láthatom teljes fényében és színpompájában a felkelő napot, és a sugarai által körbeölelt hegyláncolatot. Tekintetemnek nem szab határt semmi.
Ez a fenséges panoráma a hívő élet csodáját juttatja eszembe. Isten olyan örök távlatokat, lehetőségeket nyitott meg előttem – amikor gyermekévé fogadott –, ami ismeretlen azok számára, akik ’földszintesen’ élnek, távol Isten kegyelmétől. A megváltott élet tekintete túllát a láthatáron, és megnyílik előtte a Menny.
Ha valaki nem hiszi, járjon utána… nálam, … de legfőképpen a Bibliában!

„Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy te, ékességet és fenséget öltöztél magadra! (…)
Éneklek az Úrnak egész életemben, zengedezek Istenemnek, amíg csak vagyok!” (104. Zsoltár)