A malmok üzenete (1.)

Vannak zajok, amelyek hozzátartoznak az élethez. Csendes városkában szeretnénk élni, ezért többnyire lázadunk ellenük. Zajforrásaink sorából azonban mára már hiányzik annak a négy malomnak a zúgása, amelyik a Rákos patak vizén üzemelt egykor. A malom zaja ma már nem hiányzik a fűnyírók, flexek és nehézgépek mellé, de gondoljunk arra, milyen áldást képviselt a malom zúgása: az élet lehetőségét. A Bibliában, a Jelenések könyvében (18,22) ezt olvassuk: „Nem hallatszik benned többé zenészek, fuvolások és trombitások hangja, nem lesz benned többé egyetlen mesterség egyetlen mestere sem, és malom zúgása sem hallatszik többé benned.” Íme a csendes város leírása, amelyik mégsem kívánatos. Ez a csend süket, fájdalmasabb csend, mint a Műszaki Egyetem süketszobája. Fájdalmas, mert ítéletet hordoz. Isten panasza ez egy olyan nagy város ellen, amelyik nem tudta megkülönböztetni az áldás és a romlás zajait. Éltette és művelte azt, ami rombol, ellenben elhallgattatta azt, ami épít és nemesít.
Jaj annak a városnak, jaj annak az emberi életnek, ahonnan Isten visszavonul. Ne vágyjunk olyan csendre, amelyik azért áll be, mert Isten lemondott rólunk, és nem akar már minket formálni, nem bíbelődik sokévtizedes konokságunkon.
„Lelkem éjén rossz malom zakatol, az unalom” – vallja Kosztolányi Dezső. Ő a halálos ágyán élhette át Babits Mihály segítségével az Istennel találkozás csodáját.
Mi ezt korábban megtehetjük: most kapunk erre lehetőséget. Új élet kezdődhet, újfajta malomzúgás indulhat, a nehéz, küzdelmes, de fajsúlyos, értelmes élet áldott zaja.

„Minden gondotokat őrá (Istenre) vessétek, mert neki gondja van rátok!” (Szentírás, Péter 1. levele 5,7)