„… ül hosszú méla lesben…”

Egy pókot figyeltem, amint egy háló közepén „ül hosszú méla lesben”, akár napokig is, és mozdulatlanul várakozik. Áldozatára vár, aki majd arra téved, s mivel nem látja a gondosan kifeszített, de annál erősebb, mérnöki pontossággal megtervezett hálót, belerepül. Erre a háló megrázkódik, és a pók tudja, hogy ’vendége’ érkezett, ezért gyors mozdulattal ott terem, és végez a jövevénnyel.
Ez a valós kis történet utal a nagy ellenségre, a Sátánra (aki embergyilkos volt a kezdetektől), akinek csapdái behálózzák a világot. A bűn, a kívánság hálói, a pénzé, a sikereké stb. – mind-mind ott lebegnek előttünk, mint egy óriási reklámtábla; és ígéretekkel kecsegtetnek. A hálóban vergődők száma pedig végtelen, a szabadulás lehetősége számukra ismeretlen, egy a biztos, a nyomorúság, majd a pusztulás…
Illetve Isten készített egy lehetőséget a hálós csapdák kikerülésére, egy nagyon keskeny utat, aki Jézus Krisztus, ő az élet útja.
De Jézus lett a hálóban vergődők számára a szabadító is. Szabadító a testi-lelki nyomorúságból és a haláltól, a kárhozatos haláltól…
Nincs tehát a Sátánnak hatalma minden ember felett, Jézusnak a golgotai kereszthalála lehetőséget teremtett a ma embere számára is a szabaduláshoz!

„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)