Belejön, mint kiskutya az ugatásba

Szemközti szomszédunk az utca saroktelkén épített egy hatalmas, három család részére kialakított házat. Amikor beköltöztek az új épületbe, két barna tacskó is velük érkezett.
Ezek a kistermetű kutyák az első naptól kezdve gyakorolták kötelességüket, és nem szűnő éberséggel járták körül napjában ötvenszer is a megőrzésre rájuk bízott épületet. Egyikük ugyan el-elcsábult egy-egy simogatás erejéig, ha a kerítés mellett ismerős személy haladt el, de azután, társához csatlakozva, visszatért feladataihoz. A két derék eb nagyon jó házőrzőnek bizonyult, mert mindenre volt figyelmük, de csak indokolt esetben adtak hangot nemtetszésüknek néhány határozott vakkantással.
Egyszer új kiskutya jelent meg a telken: egy néhány hónapos, még társainál is jóval kisebb termetű fekete tacskó. Szomszédunk szomszédja ilyen módon „iskoláztatta” a fiatal jószágot, hogy megtanulja a „nagyoktól” az eb kötelességeit. Azóta már három kutya rója fáradhatatlanul a ház körüli köröket, figyelemmel kísérve minden gyanúsnak tűnő eseményt. Néhány hét elteltével pedig az sem ritka látvány, hogy a kis fekete tanonc egyedül kocog körbe a ház körül, míg idősebb társai szusszannak egy jólesőt.
Legutóbb éppen mindhárman járőröztek, amikor a kerítéshez simogatásért odasimult idősebb tacskóhoz léptem, hogy néhány simítással erősítsem meg régről eredő barátságunkat. Erre a kis fekete eb odaszaladt, és ugatva, morogva adta tudtunkra, hogy nem nézi jó szemmel, ha hiábavalóságokra fecséreljük a drága időt. Szó szerint: belejött, mint kiskutya az ugatásba!
Ám, hogyan illik mindez egy keresztyén szervezet honlapjára? Talán nem sértő a párhuzam, ha azt írom, hogy a keresztyén életbe még éppen csak belekóstolt, frissen megtért hívő emberek számára sem lényegtelen körülmény, hogy milyen hívő példaképeket látnak maguk körül. Bizonytalan, csüggeteg, mindennel elégedetlen, esetleg világias életvezetésű hívő emberek járják a keskeny utat a hitben fiatalabb társaik előtt, vagy az Úrra tekintő, az ő erejére támaszkodó, és az Isten iránti hálával élő keresztyén emberek? Ettől is függ majd, hogy mennyire lesz életerős, megbízható és hitvalló az Isten földön élő népének következő generációja.
Krisztus egymásra is bízta a hívő közösség tagjait, azért, hogy egymás hite által épüljenek, és ha kell, egymás őrzői is legyenek. Tanítsák, bátorítsák, terelgessék, józanítsák társaikat; kinek mire van éppen szüksége a hitben való előbbre jutásához.

„Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek!” (Filippi 3,17)