Még egy papírzacskó is!

Az egyik kedves 30(+)-os (a Biblia Szövetség harminc évet betöltött, egyedül élő személyek számára szervezett közössége – a Szerk.) pár esküvőjére készülve az egyedi, személyre szabott ajándékok csomagolásához vettem egy nagy esküvői ajándéktasakot. Az autóbuszon a mellettem lévő ülésre tettem, hogy még véletlenül se veszítsem el. A fáradtság és a figyelmetlenség azonban közbeszólt, és a zacskó észrevétlenül lecsúszott az ülésről, és így kikerülve látókörömből, fentmaradt a buszon.
Már a lakás bejárati ajtaja előtt döbbentem rá, hogy nincs a kezemben. Kétségbeesve azon töprengtem, hogy bevárjam-e a visszaúton érkező járművet, vagy felesleges próbálkoznom, úgyis felvette már valaki. Végül is a várakozás mellett döntöttem, visszasiettem a megállóhoz, és az autóbusz hullámzó kék alakja néhány perc múlva fel is tűnt a kanyarban, majd hangtalanul odasimult a járdához, én pedig nagyot sóhajtva léptem be a kinyíló ajtón. Céltudatosan elindultam, reménykedve, hogy a padlón ott lapul majd a szökevény zacskó. A volt helyemen egy nő ült, aki komoly arccal figyelte, ahogyan közeledek, majd egy hirtelen mozdulattal előrántotta a zacskót, és mosolyogva megkérdezte: „Ezt keresi?”
Hálás örömmel köszöntem meg, hogy megtalálta és visszaadta, hiszen el is süllyeszthette volna a táskájában.
És hálás voltam Istennek is, hiszen már nem lett volna lehetőségem újat vásárolni. Elmondhatatlanul boldogító érzés volt, hogy Isten még ebben a pillesúlyú kis dologban is olyan nagy szeretettel és gondoskodással fordult felém. Az a gondolat is átfutott az agyamon, hogy amit az Úr nekünk szánt, az nem veszhet el. És ahogyan meglett az elveszett ajándéktasak, az Úr Jézus hasonló módon megkeresi a kallódó embert is, és nem enged egyet sem elveszni az ő kicsinyei közül. Ha Istennek egy elveszett ajándékzacskóra is gondja van, akkor miért ne bíznánk rá életünk nagy és fontos dolgait?

„Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Lk 19,11)