Az angol VIII. Henrik király (1491-1547) 35 éven át uralkodott zsarnoki módon. Hat felesége közül kettőt kivégeztetett. Senki sem merte megmondani a királynak az igazat, mindenki hódolatot színlelt. Csak az udvari bolond mondta el hóbortos szavakkal a véleményét a királynak. Ha a királynak ez nem tetszett, nevetett, és ezt mondta: Bolond vagy te! – és az udvarnál mindenki vele együtt nevetett. Mivel az udvari bolond kiválóan értette a dolgát, a király átnyújtott neki egy arany bolondjogart azzal a kikötéssel, hogy azt addig viseli és addig tevékenykedik bolondként az udvarnál, amíg nem jön egy nagyobb bolond. Teltek-múltak az évek, az udvari bolondot senki sem tudta felülmúlni, így azután a király haláláig a hivatalában maradt.
Amikor az udvarban elterjedt a híre annak, hogy VIII. Henrik a halálán van, a bolond besurrant a király szobájába. Amikor a király meglátta őt, ezt mondta neki: „El kell egymástól búcsúznunk, barátom.” A bolond így válaszolt: „Igen, királyom, hallom, hogy el akarsz utazni.” A király felnyögött: „Nem akarok, muszáj!” A bolond erre elgondolkodva ezt mondta: „Muszáj? Van valaki, aki nagyobb nálad, aki parancsolhat neked?” A király felsóhajtott: „A mindenható Isten!” A bolond tovább kérdezett: „Mikor térsz vissza nagy utazásodról?” A király nyöszörgött: „Abba az országba megyek, ahonnan nincs visszatérés, és soha többé nem jövök vissza.” A bolond csodálkozva kérdezte: „Abba az országba mész, ahonnan nincs visszatérés; vajon felkészültél-e a nagy útra, van-e térképed, úti kísérőd, úti elemózsiád?” A király felkiáltott: „Nem, én sohasem törődtem Istennel és az örökkévalósággal!” Akkor a bolond a király hideg kezébe tette a bolondjogart, és ezt mondta: „Ó, király, te adtad nekem ezt a jogart, hogy addig viseljem, míg fel nem tűnik birodalmadban egy nagyobb bolond, mint én, de nem jött senki. Te vagy, ó, király, a legnagyobb bolond, neked jár az arany bolondjogar. Tudtad, hogy meg kell halnod, és nem készültél föl rá, nálad nagyobb bolond nincs!” Amikor a király ezeket a szavakat hallotta, és érezte kezében a hideg aranyat, felkiáltott: „Elvesztettem a koronámat, elvesztettem a birodalmamat, elvesztettem a lelkemet – mindent elvesztettem!”
Igen, így élhet az ember bolondként, akkor is, ha király. És úgy fog az ember egykor meghalni, ahogyan élt. Milyen könnyelműen él sok ember a világban, és elfelejti, hogy csak vendég és idegen a földön. Milyen gyorsan eltelik az élet, és közeleg a halál! A halál órájában lesz nyilvánvalóvá, hogyan élt az ember!
(Forrás: Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek c. könyve felhasználásával)
„És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet,
úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje…” (Zsid 9,27).
