A délorosz sztyeppék egyik falujában élt egy asszony, aki gonosz pletykákkal és rágalmakkal sok békétlenséget és széthúzást okozott embertársai körében. Semmilyen szép szó és intés nem használt neki. A falu lelkésze nem tudott mást tenni: érdekes lelki kúrának vetette alá az asszonyt. Megkérte, hogy hozzon egy frissen vágott fekete tollú tyúkot a lelkészlakba. Azután azt a feladatot adta neki, hogy húzza ki a tyúk összes tollát. Végül felküldte a templom tornyába, és felszólította, hogy onnan szórja szét az összes fekete tollat a környékre. Mivel a lelkész köztiszteletben álló személy volt, az asszony engedelmeskedett. Amikor az összes tollat szétszórta, és lejött a toronyból, a lelkész felszólította, hogy most pedig szedje össze a tollakat. Az asszony rettenetesen megrémült: „Lelkész úr, ez lehetetlen! Hiszen a tollakat szétszórtam a szélrózsa minden irányába. Nem tudom azokat újra összeszedni.”
Ekkor a lelkigondozó elmondhatta, hogy fekete, rosszindulatú szavai hasonlóan viselkednek: a valótlanságok, hazugságok és rágalmazások szétszóródtak, és ugyanannyira lehetetlen őket visszahozni és összegyűjteni, mint a fekete tollakat. Olyanok, mint a rossz vetés azoknak az embereknek a szívében, akik nem ismerik az igazságot, és ezért el kellett hinniük a hazugságot, a torzításokat és a rágalmazást.
Akkor az asszony még jobban megijedt, és elkezdett sírni. Ettől a pillanattól kezdve azonban zabolátlan nyelve meggyógyult, és új életet kezdett.
Az ilyen kúrára ma is sok embernek szüksége lenne. Még a hívőknek is akik ahelyett, hogy az elveszetteknek hirdetnék az evangéliumot, a bűnösöket az Üdvözítőhöz hívogatnák, és a megszomorítottakat vigasztalnák, körbejárják a házakat, vagy felveszik a telefonkagylót, sugdolóznak másokkal: mérget és rágalmakat szórnak felebarátaikra. Akik hallják, azok nem járnak utána, hogy mi az igazság, hanem tovább terjesztik a féligazságokat, és ezzel rossz hírbe keverik felebarátaikat, és bemocskolják jó hírüket.
(forrás: Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek c. könyve alapján)
A Biblia így figyelmeztet a nyelv bűneire: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait,
az értelmes.” (Példabeszédek könyve 10,19)
