Fújnak a fák

Erős szélben sétáltam az utcán, ahol egy apuka a kisfiával beszélgetett. A gyerek kérdése ez volt az édesapjához: Apa! Látod, hogy fújnak a fák? A kisfiú kérdése az ő megfigyelése alapján logikusnak tűnt, mivel a fák a szél hatására mind egy irányba hajladoztak, susogtak, recsegtek és ropogtak.
Mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk arra, hogy amit látunk és – földi látásmódunkkal a körülöttünk történő eseményekből – észlelünk, azt tényként jelentsük ki.
Jurij Gagarin, miután visszatért az űrből, kijelentette, hogy nincs Isten, mivel nem találkozott vele az űrben. Mások magabiztosan állítják, hogy nincs Isten, mert például kértek tőle gyógyulást, és nem gyógyultak meg. Sokan a Bibliát egy régi poros történelemkönyvnek tartják, vagy emberek által írt mondavilág gyűjteménynek, miközben a hívő emberek ezen a könyvön keresztül – ami Isten hatalmas kijelentés-gyűjteménye, számunkra készített mentőöve – megmenekültek a bűn és halál árnyékából és új életet, Istennel való közösséget kaptak, és Istennel beszélő viszonyba kerültek.
Egyik munkahelyi főnököm a tanulmányait teológusként kezdte, de nem tudta a Biblia – szerinte – gyerekes mondanivalóját elfogadni. Érthetetlen volt számára, hogy ha van Isten, akkor az képes lenne a fiát elküldeni a földre, hogy az emberek bűnéért meghaljon. Ezért nem folytatta tanulmányait. Amikor ezt elmesélte nekünk, akkor már az ital rabja volt és nagyon magányos.
Igen, az emberi elme „bölcs” megállapításai beszűkült, földhözragadt és a valóságnak nem megfelelő tényeket tartanak igaznak, miközben Isten – Jézus Krisztussal – bizonyítja az ő valóságát, örökkévaló szeretetét.

 

„A szél arra fúj, amerre akar, és hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy.
Így van mindenki, aki Lélektől született.” (Jn 3,8)