Magyarországon sem hallotta még mindenki az evangéliumot…

„Senkinek sincs joga kétszer hallani az evangéliumot addig, amíg mindenki nem hallotta, legalább egyszer” – fogalmazta meg dr. Oswald J. Smith. – A bekezdés folytatása: „Óriási azoknak a felelőssége, akik újra és újra hallhatják az evangéliumot, de nem fogadják el, nem hisznek neki. Aki a belsejében ellenáll, de mégis tovább jár az evangélium hallgatására, annak a szíve föltartóztathatatlanul megkeményedik. A mi evangelizációs módszereink ebben bámulatos módon segítenek. Prédikálunk fáradhatatlanul azoknak, akik nem akarnak megtérni, és közben elhanyagoljuk az Úrtól kapott feladatot: az egész világ evangelizálását. Szórjuk a magot a kősziklára azzal a reménységgel, hogy majd csak jó talajjá válik, ahelyett, hogy mennénk oda, ahol még nem keményedtek meg a szívek az örökös igehallgatásban. Evangelizáljuk a már sokszor evangelizáltakat. Bár csak egyszer-egyszer az evangelizációs összejövetel tömött színhelyén felszólítanánk azokat, akik már hallották az evangéliumot, hogy menjenek szépen haza és küldjenek olyanokat, akik még nem hallották. Vajon mennyi hallgatónk maradna akkor? De a szolgálatunk és a ránk bízott üzenet bizonyosan sokkal nagyobb becsületet élvezne. …”
(Forrás: ÉLŐ VÍZ, az Evangélikus Evangelizáció lapja, V. évf. 1949/22. szám (okt. 23.), 1. oldal. Az írás címe: Megkezdődtek a gyülekezeti evangelizációk. – Szerző nincs megadva. Dr. Oswald Jeffrey Smith D. D. D. LITT. (1889-1986) was a Canadian presbyterian pastor, author, and missions advocate. He founded The People’s Church in Toronto in 1928.)

Jézus Krisztus önmagáról: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Lk 19,10)

Közli: Göllner Pál

 

 

Ajánlott cikkek