Kegyetlen kínai hadvezérek találták ki a hadifoglyok kínzásának azt a módját, hogy víztartály alá ültették őket, amelyből éjjel-nappal szüntelenül hulltak rájuk a vízcseppek. Ezek a vízcseppek végül is valóságos kalapácsütésként hatottak, és őrületbe kergették a foglyokat. Ezt a kínzási módot a spanyol inkvizíció is alkalmazta, valamint Hitlerék a koncentrációs táborokban.
Ilyen cseppek a gondjaink. Megkínoznak. Ha nem is őrjítenek meg éppen, az örömeinket azonban bizonyosan elviszik tőlünk.
De vajon: nem önkínzást jelentenek-e a gondjaink? A legtöbbje nem alaptalan-e?
Egy fiatal leánytól kérdezték, mit ért ő a „gond” szón? Válasza ez volt: „Gond: Úgy tekinteni a jövőbe, mintha Isten nem is léteznék.” – Lehet, hogy ezt a meggyőződését ez a leány ebből a bibliai igéből merítette:
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok föl kívánságaitokat Isten előtt.” (Filippi 4,6)
Lyngar Einar
