Blaise Pascal (1623-1662) francia fizikus, matematikus, filozófus, teológus, vitázó volt. Saját elmondása szerint 18 éves korától sosem élt testi szenvedés nélkül. Úgy tudni, hogy hosszú éveken át szenvedett tuberkulózisban. Ehhez erős idegi feszültségállapotok is járultak. Pascal mégis Isten adományaként fogadta el betegségét, mint olyan eszközt, amivel Isten egészen magához akarja vonni az ő emberi szívét. Elmélkedéseit (ami megjelent könyvecske formában) így nevezte: Imádságok Istenhez, hogy a betegség a javamat szolgálja. Fiatalon hunyt el.
Részlet az (egyik) elmélkedő imádságból:
„Add nekem, Uram, azt a kegyelmet, hogy összekapcsolod vigasztalásodat fájdalmaimmal, hogy ezáltal úgy szenvedjek, mint egy keresztyén. Nem azt kérem Tőled, hogy vedd el a fájdalmat; azt azonban kérem, hogy ne úgy legyek kiszolgáltatva a test fájdalmainak, hogy Lelked vigasztalása nélkül volnék. Nem kérem vigasztalásod kiáradását bármilyen fájdalom nélkül. Azt sem kérem, hogy vigasztalás nélkül legyek kiadós szenvedésben. Azt viszont kérem, Uram, hogy egyszerre érezhessem a test fájdalmait és Lelked vigasztalását. Mert ez a keresztyén lét igazi állapota. Nem szeretnék fájdalmat érezni vigasztalás nélkül, hanem együtt a fájdalmat és a vigasztalást, hogy végül majd oda kerülhessek, ahol már csak a Te vigasztalásaidat érezhetem – mindenféle fájdalom nélkül.”
Blaise Pascal
(Fordította és közli: Göllner Pál)
„Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, akkor olyan balga és tudatlan volnék előtted, mint az oktalan állat. De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe.” (Zsolt 73,21-24)
