Van-e feltétele a bűnbocsánatnak?

Gyakorló keresztyénként talán nincs is olyan hét, hogy el ne imádkoznánk a Miatyánkot, benne ezt a mondatot is: “És bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6,12). Vajon valaha is belegondoltunk, mit is mondunk ilyenkor? Ó, de hányszor mondtuk már el, fejből, hadarva, oda nem figyelve! Pedig csak ez a mondata is mennyire kőkemény tartalmú! Hiszen mi lenne velünk, ha Urunk valóban úgy bocsátana meg nekünk, ahogyan mi szoktunk?
Ráadásul, Urunk ehhez a mondathoz fontos megjegyzést fűz, hogy hangsúlyosabbá tegye: “Mert, ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket”(14-15).
Mi más ez, mint Jézus Krisztus bocsánata elnyerésének az egyetlen feltétele? Ő kétezer évvel ezelőtt a kereszten elszenvedte minden bűnünk jogos büntetését. A bocsánat mindannyiunkat készen vár, ez befejezett és elvégzett tény. Jézus Krisztus munkálja bennünk a megbocsátást és a bocsánat elfogadását is, ehhez egy történetet szeretnék megosztani.
Sok-sok évvel ezelőtt haldoklott az egyik, évek óta gondozott és végstádiumba jutott szívhibás betegem. Sok betegemmel beszélgettem a testi bajaikon túl a lelki dolgokról is. Ez az asszony is közéjük tartozott. Tudta, hogy hamarosan meg fog majd állni az élő Isten előtt, elfogadta a tényt, és készült rá. Az egyik viziten panaszolta, hogy már napok óta próbálja imádkozni a Miatyánkot, de újra és újra elakad ennél a mondatnál: “bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek”.
Hogy mi-mindent beszélgettünk ezt követően erről, már nem emlékszem. Ám hamarosan, egy reggeli vizitnél ragyogó szemmel újságolta, „sikerült” végig imádkoznia az Úr imádságát – és másnapra meghalt.

„Ha megvalljuk bűneinket, ő (Isten) hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9)