A jövő idő

Nemrégiben földrengés sorozatot észleltek Izrael számos pontján. A szakemberek szerint egy nagyobb erősségű, kb. nyolcvan évenként ismétlődő földrengés várható a közeljövőben. Ezen a földrészen 1927-ben volt ilyen erősségű rengés, amikor mintegy 500-an vesztették életüket, és számtalan épület is összedőlt. A földrengést egy tektonikai árokrendszer mozgása okozza, ami a Hula-völgyön, a Genezáreti tavon, a Jordán folyó völgyén, a Holt-tengeren és az Arab sivatagon át a Vörös-tengerig húzódik. Az előrejelzés szerint ez a nagyságrendű földmozgás akár már holnap is bekövetkezhet, de lehet, hogy csak néhány év múlva kerül rá sor. Vajon a tájékoztatást az ott élők hogyan fogadták, miként készülnek rá, hogyan küzdik le félelmüket?
A Bibliában olvasható az élő Isten üzenete, ebből ismerjük az utolsó idők földrengéseiről szóló híradást, mint figyelmeztetést Krisztus visszajövetelének közelségére.
Ezért állítjuk mi is azt, hogy Krisztus visszajövetele már ma is bekövetkezhet, de lehet, hogy csak néhány év múlva kerül rá sor. Aki ismeri az Isten üzenetét, vajon miként készül erre a pillanatra? Tud arról a tényről, hogy Jézus Krisztus megérkezésénél nagyobb „földrengés” még eddig soha nem volt, s ez lesz a látható teremtettség történetének utolsó eseménye? Mert ez a rengés minden embert érinteni fog, és mindenki számára kikerülhetetlen lesz. Az Uraknak Urával, a Királyok Királyával kell találkoznia, aki már nem kegyelmet osztani érkezik, hanem ítélkezni azok fölött, akik elutasították a személyes kapcsolatot azzal a Jézussal, aki a kárhozatból való megmenekülést szerezte meg a golgotai kereszten a megváltást hittel elfogadók, a tőle bűnbocsánatot kapott embereknek. Viszont az utolsó nagy földrengésig, azaz visszajöveteléig még igéjével hív a megtérésre.
Ezért nem csak Izraelben, de minden ember számára figyelmeztető hívogatássá lesz minden természeti katasztrófa, így a földrengés is.

„Hallani fogtok majd háborúkról és háborúk híreiről (…), éhínségek és földrengések lesznek sokfelé. (…) És Isten országának evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég.” (Máté ev. 24.)

 

Ajánlott cikkek