2018. március 24-én reggel kis csapat tagjai gyülekeztek a szentendrei HÉV-végállomáson azzal a nem titkolt céllal, hogy az első igazán tavaszi napok közül egyet megragadva, a kellemest a hasznossal, a testvéri együttlétet egy kis testmozgással összekötve egy kiránduláson vegyenek részt. A csapat tagjainak többsége már barátként és az Úrban testvérként köszöntötte egymást, de voltak néhányan, akik egyáltalán nem vagy pedig csak felületesen ismerték egymást, ezért a lehetőség adott volt a kapcsolatok építésére. Azt hiszem, hogy ekkor még senki sem sejtette, hogy egy nap alatt két túrán fogunk részt venni.
(A rövid kis beszámoló végére világos lesz, hogy miért tettem ezt a megállapítást.)
De kezdjük az elején: utunkat egy rövid, fél órás buszozással kezdtük Pilisszentlászlóra. A hűvös reggel ellenére már a buszon lehetett érezni és látni, hogy nem egy hideg téli túrában lesz részünk. A nap ugyanis verőfényesen sütött, és mivel a törzsutasokon kívül egy általános iskolásokból álló csapat is a buszon utazott, ezért itt már senki sem fázott. Miután Pilisszentlászló közepére megérkeztünk, a buszról leszállva a kék jelzésen északkelet felé haladva rövid sétával elhagytuk a kis települést és egyből a dolgok közepébe vágva megkezdtük a túrát, ugyanis kirándulásunk egy hosszú, nagyon meredek emelkedővel kezdődött. Néhány kilométer után meglepő kép tárult elénk: egy havas erdő közepén találtuk magunkat. Ugyan a hó nem volt túl mély, de szép egyenletesen befedte az erdő alját, ameddig a szem ellátott. Bár a buszból is lehetett hófoltokat felfedezni, de közülünk erre senki nem számított. Így történt, hogy utunk közel egyharmadán téli túrán vehettünk részt.
Az első pihenőt a Pap-réten tartottuk, ahol mindenkinek volt lehetősége egy kis elemózsiát magához venni. A tízórai elfogyasztása után a piros jelzésen haladtunk tovább. A tartalmas beszélgetések közben nem csak az idő repült gyorsan, hanem a túra jellege is kezdett szép lassan megváltozni. Havat már csak foltokban lehetett látni, de szerencsénkre a túra nagy része alatt többnyire fagyott földön haladtunk, bár helyenként már sárral és tócsák kerülgetésével is megtűzdelt sétában volt részünk.
A Vörös-kőhöz megérkezve gyönyörű panoráma várt minket. Néhány csoportkép elkészítése után itt tartottuk az ebédszünetünket, ahol a testi táplálék mellett szellemi táplálékot is magunkhoz vettünk. A lelki menüt imádkozás és közös éneklés vezette be, majd egy tartalmas bizonyságtételt hallgathattunk meg, amin keresztül – hiszem – mindannyiunkhoz szólt az Úr. Testvérünk egy munkahelyi történetet osztott meg velünk. A történet főszereplője az Úr volt, a mellékszereplők pedig maga a bizonyságtevő és egy kollégája. Röviden arról volt szólt, hogy ezzel a világi kollégával viszonylag szorosan egy évig együtt kellett dolgoznia testvérünknek. A viszonyuk nem volt felhőtlen, sőt a munkatárs részéről kifejezetten ellenséges, szurkálódó kapcsolat volt ez. Habár a körülmények a látható szinten semmit sem változtak, de egy napon bizonyságtevőnk azt vette észre, hogy már korábbi önmagához képest gyökeresen máshogy tud viszonyulni ehhez a kialakult helyzethez. Minden a kolléga részéről történt ellenségeskedés és romboló cselekedet ellenére olyan szeretettel tudta ezt a helyzetet kezelni, amit korábban el sem tudott képzelni, és hittel vallja, hogy ezt a változást az Úr az ő szívében elvégezett munkája nyomán tapasztalhatta meg. Rövid áhítatunkat imádkozással és énekléssel zártuk, és gyorsan indultunk is tovább, mert a hosszú szünetben lassan mindenki elkezdett fázni. A sárga jelzésen indultunk el Leányfalu irányába, de hamar áttértünk a zöld jelzésre, amit követve beértünk a településre. A Vörös-kői pihenő után egy igazi tavaszi túrába csöppentünk, mert erősen meg kellett küzdenünk a sárral. A mozgás és a sár miatt egyre nehezedő cipőink következtében hamar felmelegedtünk és a túra végére kellemesen elfáradtunk.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy egy nap alatt egy téli és egy tavaszi túrán vettünk részt testvéri közösségben, és mindenki elégedetten mehetett haza.
Tóth Tamás írása
