Megosztott örömhír
Nem tudom, hogy széles-e világon ismert-e mindenki előtt – de gyanítom, hogy 5-6 évesek között mindenképpen – a varázslatos fogtündér tevékenysége. Megmagyarázhatatlan módon különösen is a kihullott fogak érdeklik. Oly annyira, hogy képes ajándékokat adni, sőt nem átall pénz is fizetni – néha nem is kis összeget – egy-egy kipottyant fogért.
Vasárnap reggel, istentisztelet előtt, a kis Réka megállított, és csillogó szemekkel, rendkívüli hévvel mesélt a fogtündérről, aki ajándékot és pénzt is tett a párnája alá: cserébe a kihullott fogáért. Amikor idáig eljutott a mesélésben, szélesre tárta kicsi szájacskáját, és erősen mutogatott az elkószált fog üresen maradt helyére.
Miután minden fontos és lényeges információt megosztott velem, elfutott, s már a templomudvarból lehetett hallani csilingelő hangját, amint a vele szembejövő felnőtteknek meséli friss és rendkívüli élményét a különös tündérről, aki ajándékot ad minden kihullott fogért.
Varázslatos és magával ragadó volt a kislány egész személyisége, ahogyan átjárta a boldogság és az öröm, és ugrálva mesélte, hogy minden kétséget kizáróan létezik egy ilyen nagylelkű jóságos tündér, aki számára az ő kisfoga olyan jelentőséggel bír, hogy meglátogatja, és ajándékkal kárpótolja őt. Nem volt benne szemernyi kétség sem arra nézve, hogy amit ő mond, az igaz valóság. Ezt pedig mindenkinek el akarta mondani, hogy mások is tudjanak az örömhírről.
Ha „olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3)