Képtárban

Tavaly Milánó híres képtárában jártam, és csodálatos alkotásokban gyönyörködhettem. Természetesen leginkább a bibliai jeleneteket ábrázoló képek tartottak fogva. Lenyűgözött pl. Veronese festménye, a Vacsora Simon farizeus házánál. Korabeli palota, nagy lakoma, középen kutyák, macskák játszadoznak. A figyelő szem felfedezi a kép sarkában, ahogy Mária megkeni Jézus lábát. Még a törött szelence is erről tanúskodik. Ám alig figyel erre valaki. (Azt tudjuk, hogy Júdásnak szemet szúrt az eset.)
Más, bibliai jelenetet ábrázoló képen is ez volt a legfeltűnőbb számomra. A mellékalakok jönnek-mennek, adnak vesznek. Zajlik a világtörténelem legnagyobb eseménye, de senki nem vesz róla tudomást.
Nemrég egy templomi búcsúztatón vettem részt egy vidéki kisvárosban. Izgatott voltam, hogyan fogok a templomhoz odatalálni. Ám az egyirányba hömpölygő feketeruhás tömeg útbaigazított – tudtam, merre kell mennem. Eközben a város lakói siettek a dolguk után, vagy a cukrászdák teraszain üldögéltek. Mindösszesen egy valaki kérdezte meg, hogy hova megy ez a sok ember?
Ez a jelenet is sok üzenetet hordoz. Isten népe is észrevehetően jelen van a világban. Együtt mennek, egy irányba haladnak, számos ismertetőjelük van, mégis alig-alig vesznek róla tudomást.

„Jézus Krisztus: „ Sípoltunk nektek, és ti nem táncoltatok, siratót énekeltünk, és ti nem sírtatok” (Mt 11,17)