Hirdessétek!

Londonban, az angol királynő születésnapján mindig tartanak seregszemlét, aminek az a célja, hogy felvonultassák a csapattestek zászlóit, hogy amikor háború lesz, akkor a csata zűrzavarában minden csapat tudja majd, hogy melyik zászló alá kell felsorakoznia.
Mi, ezen a napon csak egyetlen dolgot kívántunk megtenni: felemelni zászlóinkat, felemelni jelvényeinket, felmutatni szimbólumainkat – ahogy pl. hitvallásunkat is nevezzük –, hogy amikor Isten népe az igehirdetés csatájába indul, akkor ismerje, hogy melyik zászló alatt menetel. Hogy tudja, ki a fővezér, és kihez „esd győzedelemért”.
Mi, a Királyok Királya, az Uraknak Ura előtt kívántunk hódolni ezen a napon – olyan módon, hogy elkérjük tőle feladatunkat, megismerjük küldetésünket, hogy mi is az, amit „cselekednünk kell”.
Ezért Isten igéje nem csak ünneplésünk módját, hanem szolgálatunk tárgyát is meghatározta…

(Részlet a Biblia Szövetség reformációra, az Isten irgalmas szeretetére hálával emlékező ünnepsége záró igehirdetéséből – 2017.10.14.)

„… hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9/b)

Horváth Géza

 

 

Ajánlott cikkek